Mindenképpen szeretnék néhány ismeretterjesztő 'cikket' írni arról, mit is godol a tudomány ma a melegekről. Fontos ez a fajta felvilágosítás, és hasznosnak tartom, ha minél több emberhez eljut. Sajnos személyesen nem merek kiállni ezzel, bár remélem egyszer majd képes leszek rá. Addig is azonban megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt.

Először is leszögezném, hogy én soha nem választottam a "meleg életformát". Nem zaklattak gyerekkoromban, nem erőltette rám követendő magatartásformaként a média tinikoromban, és bármit megadnék érte, ha normális életem lehetne, feleséggel, gyerekekkel, kertes házzal, kutyával...

Amikor először tudatosul benned, hogy ez nem fog menni, akkor bizony ember legyen a talpán, aki nem kerül depresszió közeli állapotba. Megjártam ezt a gödröt is. Próbáltam elzárkózni a külvilágtól, sok baráttal megszakadt a kapcsolatom, nem jártam el sehová, és úgy gondoltam, ha nem élhetek 'normális' életet, akkor inkábbmegtagadom magamtól a "bűnös vágyaimat" is és aszexuálissá válok. Mintegy büntetésként mértem ezt magamra, úgy éreztem megérdemlem.

De persze nem bírtam sokáig ezt az életformát sem. Szerencsém volt, mert néhány barátom kitartott mellettem, bár nem értették a változásom okát, fokozatosan visszaszoktam az életbe, és lassanként kezdtem elfogadni, hogy én bizony ezt a leosztást kaptam, ebből kell kihoznom a legtöbbet.

De akkor lássuk mi is a homoszexualitás pontosan!

A homoszexualitás máig a genetika egyik megválaszolatlan kérdése. A legnagyobb rejtély az, hogy hogyan maradhatott fennt ez a látszólag teljesen haszontalan tulajdonság az evolúció során. Miért nem veszett ki? Hisz egy homoszexuális egyed jó eséllyel nem örökíti tovább a génállományát, ezért azt várnánk hogy az évek alatt a homoszexuális egyedek száma folyamatosan csökken, majd nullára redukálódik. Ennek ellenére a homoszexualitás fennmaradt.

Egy korai teória volt erre az, hogy a homoszexuális egyed szerepe az, hogy a heteroszexuális testvéreit kiszolgálja, életüket könnyebbé tegye, ezáltal segítse azok szaporodását. Ezt alátámasztani látszott az úgynevezett 'születési sorrend hatás' is. Kimutatták ugyanis hogy minél több a fiúgyermek egy családban annál nagyobb az esély arra, hogy a később születettek homoszexuálisok lesznek, míg az idősebbek heteroszexuálisnak születnek. Sokan megkérdőjelezik azonban ezt az elméletet, szimplán amiatt, hogy egy nagyon látványosan jelentős pozitív hatsára lenne szükség a heteroszexuális testvérek szaporodásában ahhoz, hogy egy ilyen tulajdonság genetikailag fennmaradjon. Ezt a jelentősen sikeresebb szaporodást viszont nem sikerült kimutatni homoszexuálisok heteroszexuális testvéreinél.

A genetikai determináltságot látszik alátámasztani az a rengeteg családkutatási tény is, melyek szerint pl férfi homozigóta ikrek esetében 52% az esély arra, hogy ha egyikük homoszexuális, akkor a másikuk is az. Heterozigóta férfi ikerek esetében ez a szám 22%. Hasonló felmérés női iker párok esetében hasonló eredményt hozott. A dupla leszbikusság esélye homozigótáknál 48%, heterozigótáknál 16% volt [Bailey, Pillard 1991]. Bizonyos felmérések szerint egy homoszexuális fiúgyermek esetében 4-szer nagyobb az esély arra, hogy a születendő fiútestvére szintén homoszexuális lesz [Pillard, Weinrich 1986].

Az aszexualitás kialakulását könnyű megérteni. Valami elromlik a nemi orientáció fejlődése során és az egyed aszexuálissá válik. Könnyen kialakulhat véletlenül is. Mindent vagy semmit törvény.

Azonban a homoszexuálisok vonzódnak a férfiakhoz, ugyanakkor nem vonzódnak a nőkhöz, az agyuk jelentős különbséget tesz a nők és a férfiak között. Egy ilyen finoman hangolt mechanizmus nem fejlődik ki csak úgy véletlenül, ha nem lenne valami célja. Valószínűleg a férfiakhoz való vonzódás jelen van a humán genomban, de normálisan csak a nőkben és a homoszexuálisokban van "bekapcsolva".

Mivel az embernél a nemet az "Y" kromoszóma jelenléte vagy hiánya határozza meg, és mivel ez a kromoszóma nagyon kicsi, behatárolt az információtároló képessége. Nagy valószínűséggel tehát az az információ, mely azért felel, hogy az illető felismerje a női, illetve a férfi nemet, nem az Y kromoszómán tárolódik. Ha tehát az X kromoszóma tárolja, akkor pedig az anya örökíti tovább.

Ha egy allél (génállomány) hosszú távon fennmarad, pedig azért felel, hogy néhány egyed (a homoszexuálisok) reproduktív sikerét csökkenti, annak nem lehet más oka, mint hogy ennek az allélnek van bizonyos előnyös tulajdonsága is. Valószínűleg két ilyen allél azonos helyen homoszexualitást idéz elő, de egy allél pozitív tulajdonsággal ruház fel egy heteroszexuális egyedet. Mik ezek a pozitív tulajdonságok? Érzékenység, empátia, kedvesség. Mindazon tulajdonságok amit egy nő elönyösnek tart egy férfiban, hisz az ilyen emberek jobb apák, és attraktívabb társak. Legegyszerűbb ha egy egyenest képzelünk magunk elé, melynek két vége a maszkulin, illetve a feminin oldal. Az egyén a belső tulajdonságai alapján elhelyezhető ezen a tengelyen egy bizonyos pontban attól függően, hogy a tipikusan férfias tulajdonságok (kegyetlenség, önzés, hatalomvágy), vagy a nőiesnek minősített tulajdonságok dominálnak bennük. Ha az illető túl közel áll a feminin tulajdonságokhoz, bi, illetve homoszexuálissá válik. Ugyanakkor megfelelő mennyiségű feminin tulajdonság egy heteroszexuálisnak előnyére válik a párválasztásnál.

Megfigyelések szerint a homoszexuális férfiak pubertása előbb kezdődik, mint a heteroszexuálisoké. Ez is a feminin irányba tolódott agyműködés következménye lehet, hisz a lányokban is előbb kezdődik a pubertás, mint a fiúkban. A homoszexuálisok agyszerkezetében egyértelmű különbésgek fedezhetők fel. Az anterior hipotalamusz szexuálisan dimorf része a homoszexuális férfiakban a nőkéhez hasonló méretű.

EEG vizsgálatok során a homoszexuális férfiak alap agyhullámai különböztek mind a heteroszexuális férfiakétól és a nőkétől is. Viszont verbális vagy térbeli ingerekre az agyhullámaik a heteroszexuális nőkéhez váltak hasonlóvá.

Családvizsgálatok során feltünt, hogy a homoszexuális személy családjában az apa kevésbé domináns, gyakran az anya irányítja a családot. Ez azomban azt is jelentheti, hogy a homoszexuálisok apái már eleve a feminin irányba vannak eltolódva, azaz erősek bennük a nők által preferált értékek, a törődés, a kedvesség, emiatt pedig kevésbé dominánsak.

Folytatása következik.

Írásomnál felhasználtam Edward M. Miller, Homosexuality, Birth Order and Evolution: Toward an Equilibrium Reproductive Economics of Homosexuality című cikkét. Archives of sexual behavior, vol.29, No. I. 2000

 

 

2 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://woof.blog.hu/api/trackback/id/tr26608780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magnifique 2008.08.11. 17:39:04

Kicsit copy+paste gyanús, de ettől még hasznos.. :)
Én is azt gondolom, hogy a nemi orientáció alakulása a legnagyobbb százalékban a genetikának köszönhető, és nem a szocializáció módjának.
Bár én azt gondolom, hogy nincs sok feminin tulajdonságom, ami miatt azon a bizonyos egyenesen a feminin oldalra esnék, vagy tolódnék. Tény, érzékeny vagyok, de sok érzékeny heteró is van. Vagyis azt mondják, heterók :)

Kíváncsi vagyok, hogy 100-ból hány járókelő gondolja valósnak a genetikai okát ennek..

Woofer · http://woof.blog.hu/ 2008.08.11. 19:44:01

Pedig nem copy paste-eltem, csak kihagytam pár matematikai fejtegetést a rewiew fordításakor emiatt tűnhet darabosnak. Bár bizonyos értelemben igen, mert nem én végeztem a gyűjtőmunkát, csak lefordítottam a cikk bizonyos részeit. Ha érdekel átküldhetem a pdf-et.
Én elég sok feminin tulajdonsággal bírok. Ezek alatt nem azt a fajta viselkedés módot kell érteni, amit "Emma" produkált a pesti Pride-on (ha nem érthető az utalás irány a youtube a "gay pride" és "emma" keresőszavakkal ;) )
Szóval fogékony vagyok a művészetekre, érzékeny vagyok, erős empátiás készséggel. Nem szégyellek sírni egy szomorú filmen. Persze emellett van egy másik, agresszív, dominánsabb oldalam is. Nem fogok romantikus filmet nézni, amíg nézhetek akciófilmet is :)
süti beállítások módosítása