Amikor elhatároztam, hogy kiélem titkos fantáziáimat és kipróbálom a szexet egy férfival megfogadtam magamban, hogy nem fogok érzelmeket engedni egy ilyen kapcsolatba. Egyenlőre legalábbis nem. Csak szex lesz és más semmi.
Nos, furcsa de úgy néz ki eddig tartott a dolog. Valahogy elkezdtem vágyni egy érzelmi kötelék iránt, pedig annál félelmetesebb dolgot eddig el sem tudtam képzelni. A lányokkal való kapcsolataimból is hiányzott mindez. Amint úgy éreztem hogy egy lány túlságosan kötődni kezd hozzám érzelmileg, rögtön a kiutat kezdtem keresni a kapcsolatból. Az meg hogy én kötődjek hozzá hasonlóképpen, fel sem merült bennem. Azaz talán egy általános iskolai nagy szerelmemnél mégis, viszont máig sem vagyok biztos abban, hogy valóban szerelem volt-e az, amit akkor éreztem. Elvégre nagyon fiatal voltam, és attól félek az inkább egy erős birtokvágy volt, semmint szerelem. Mint amikor egy klassz játékot nagyon akarsz, mert ha neked van az osztályból egyedül, akkor hirtelen te leszel a legnépszerűbb srác.
Persze ha ez így van, felmerül a kérdés, éreztem-e valaha is szerelmet? Sokszor éreztem hogy tetszik egy lány, de ez legtöbbször szimpátia volt, mert jó fej volt, jó volt vele lógni, vigyázni akartam rá, birtokolni, de szinte sosem akartam őt szexuálisan. Eleinte biztos hogy nem, akármilyen jól is nézett ki. Ha pedig sosem éreztem igazán szerelmet felmerül a kérdés, hogy képes vagyok-e rá egyáltalán? Lehet hogy üres vagyok érzelmileg?
Most úgy érzem képes lennék szeretni egy férfit. Elég szerencsés voltam az eddigi partnereimmel, mert mind nagyon közel álltak az általam tökéletesnek tartott férfiképhez fizikailag. De vajon nem teszi-e mindez túl magsra a lécet nálam? Nem lehet, hogy ezután minden kapcsolatom már csak "kompromisszum" lesz?
És ha mégis beengedek érzelmeket a kapcsolataimba, nem lehet hogy ezzel túl sebezhetővé válok? Nem bonyolódik szignifikánsan túl az életem, hisz egy ilyen kapcsolatot sokkal nehezebb titokban tartani, mint a csak szexen alapulókat. Márpedig a titoktartás még mindig az elsődleges prioritásaim közt van. Szóval vajon megéri mindezt a bonyodalmat az, hogy reggelente egy férfi mellett ébredhetek, átölelve őt, érezve a teste melegét, hallgatva a szuszogását, azzal a határozott meggyőződéssel, hogy ezt a pillanatot most soha semmiért nem cserélném el? Most megválaszoltam a saját kérdésemet?
...
Be akarok indítani egy hét képe sorozatot is. Mai posztomhoz méltóan egy érzelmes képpel kezdek. Aki ennek láttán nem suttogja legalább el azt hogy "Awwww..." az...az... az majd később kap valami keményebbet is :)
(Imádom, ahogy a kopasz férfi becsúsztatja a kezét a másik trikójának a pántja alá. Annyira természetesen ösztönös gesztus, emellett pedig annyira... aranyos. Igen, kimondtam: ARANYOS.)