Eszméletlenül fura érzés úgy búcsúzni valakitől mintha ezer éve ismernéd, holott csak a blogját olvasod, azt is csak pár hónapja. Meglepődsz a könnyeken is, bár búcsúztál már könnyesen pár havi ismeretség után, szóval ez nem olyan nagy kuriózum talán... Egyébként is, ez a szemétláda olyan szívhezszóló zenét tett be... Meg a füst is csípi a szemem...
Menj, járd az utad Barátom! Én is járom a magamét, és örülök hogy összefuthattunk ezen a virtuális sztrádán és irányt mutattál nekem.
Köszönöm...
tudom, nem tartozom köszönettel... pedig igen.
Rohadtul nagy köszönettel tartozom.
