Tesióra

Szerző: Woofer on 2008.12.29. 18:26

Erotikus álmom volt az éjjel. Nedves álmom még sosem volt, az erotikus álmaim általában bizarrak. Most sem volt ez másképp. Álmomban újra hallgató voltam (érdekes hogy ez milyen gyakori még mindig), tesiórára készültünk valami emeleti öltözőben. A pályára egy létrán kellett lemászni, és ahogy lenéztem azt látom hogy egy srác épp orálisan elégíti ki a tesitanárt. A tesitanár középkorú szőke fickó volt, szépen lebarnulva, és dús barna mellszőrzettel. Sosem volt ilyen tanárom a valóságban. Azon kaptam magam, hogy elgondolkodtam vajon beállhatok-e a srác után a sorba?

Ez egy idióta kis álom volt, de ahogy a nap folyamán visszagondoltam rá, eszembe jutott egy volt tesitanárom. Ő volt talán az első férfi, akiről elismertem magam előtt, hogy tetszik.

14 voltam, elsős a gimiben. A tesitanár olyan 35-40 közötti, fitt, jóképű pasas volt. Mindig egy számmal kisebb pólót hordott, ami rendesen megfeszült az erőteljes mellkasán, a nyakánál kikandikáló kis szőrzet pedig arra engedett következtetni, hogy egy valóságos esőerdő nő a mellén. Általában viszonylag passzos fekete melegítőnadrágot hordott (a későbbiek szempontjából ez még fontos lesz), és még az edzőcipője színére és márkájára is pontosan emlékszem. Mély nyomot hagyott bennem a fickó, de akkor a világért sem ismertem volna el. Ráadásul szeretett bratyizni a fiúkkal, sosem volt szigorú, mindig hagyta hogy azt csináljunk az órán amit akarunk, amíg ez a sporttal volt kapcsolatos. Csak akkor osztályzott, amikor már nagyon muszáj volt.

Szóval akkoriban még egyszer sem gondoltam konkrét ismerőseimre maszturbálás közben. Ezzel kapcsolatban is bizarr szokásaim voltak. Gyakran gondoltam ugyanis két küzdő férfira, még az akciófilmek bunyójelenetei is fel tudtak izgatni, ha kellően fizikálisak voltak. Imádtam birkózást nézni, és legtöbbször birkózókra gondoltam maszturbálás közben. Nos ekkoriba elkezdtem arról fantáziálni, hogy milyen lenne, ha a tesitanár privát birkózó edzéseket tartana nekem. Ilyenkor azért már csengett egy vészjelző a tudatalattim mélyén, mondván: ez azért nem feltétlenül normális dolog. Főleg hogy 14 voltam és egy 30-akárhány éves férfit kívántam. Jól tudtam, hogy ez fordított esetben keményen büntetendő lenne, és talán emiatt még egy extra adag bűntudatom is volt a dologgal kapcsolatban. Próbáltam kiverni a fejemből, de nem volt könnyű.

Az egyik órán valami rosszat csináltunk és a tanár futtatni kezdte az osztályt a focipálya körül büntetésből. Akkoriban nagyon útáltam futni, azonban javított a hangulatomon, hogy minden körben el kellett futni a tanár előtt, aki szétvetett lábbal, karbafont kézzel állt a pálya szélén, és próbált rendkívül dühösnek és szingorúnak látszani. Ismertük már annyira, hogy tudjuk valójában nem is mérges, de azért becsülettel futottunk a köröket.

És ekkor tűnt fel, hogy a tanárnak áll a farka.

Tisztán kivehető volt azon a szűk fekete nadrágon keresztül az egész formája. Én meg leesett állal bámultam minden körben. Ráadásul meg sem próbálta takargatni, büszkén vállalta.

Rendkívül bizarr szitu volt, próbáltam felmérni hogy vajon mások is észrevették-e. Nem voltam benne biztos, hogy jól látom a dolgot, de annyiszor bámultam már meg az ágyékát abban a nadrágban, hogy nagyon jól tudtam, hogy néz ki amikor nem merev. Néhány srác (akinek még volt szuflája) halkan beszélgetett futás közben néha felröhögve, ahogy a tanárra tekintettek. Tuti hogy ők is észrevették, de sosem mertem előhozni a témát később. Véletlenül sem akartam, hogy az terjedjen rólam, hogy a tesitanár ágyékát bámulom órán.

Nehéz szemeszter volt az biztos. Csak elsőben tanított minket, azután elment az iskolából. Még egy necces szituációm volt vele kapcsolatban. Tesióra reggel az öltözőben. Állandó stressz, mert ez volt a legideálisabb hely arra, hogy a felsőbbévesek szívassanak valamiven, minket kis elsősöket. Ezért mindenki villámgyorsan öltözött, és a zuhanyt általában kihagyta. A felsősök viszont gyakran kezdték egy zuhannyal a napot, aznap is lézengett bennt pár az öltözőben, viszont aznap a tesitanár is bejött! Simán ledobálta a ruháit és bement zuhanyozni.

Körülöttem megállt a világ.

Nem mertem odanézni sem, annyira kellett koncentrálnom arra, hogy elnyomjam a készülő merevedésem. Onnan ahol én öltöztem simán be lehetett látni a zhanyzókhoz. Folyamatosan az zakatolt a fejemben, hogy "most vagy soha, most vagy soha, LÁTNOM KELL!" De mégsem mertem megfordulni...

Itt volt ez az adonisz férfi, akit már annyiszor elképzeltem meztelenül. Csak meg kellett volna fordulnom, de nem mertem. Felöltöztem és gyorsan kimentem. Ezután hónapokig átkoztam magam. Azt hiszem ezután fordultak meg a fantáziálásaim "ártatlan(nak éppen nem mondható)" birkózásról konkrétan arra, amire vágytam ezzel a férfival kapcsolatban. Ekkor adtam fel az önámításom utolsó bástyáját is, és bár hosszú évek teltek el addig, míg végül beismertem magam előtt, hogy meleg vagyok, mégis innentől már konkrétan homoszexuális fantáziáim voltak.

7 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://woof.blog.hu/api/trackback/id/tr87847294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matin · http://matin.freeblog.hu 2008.12.29. 18:50:41

Ezek a tesitanárok...:) Egyszer elmentünk tesiórán úszni, a tanár is ott öltözött velünk. Igazi maci, még aranyos kis pocakja is volt, de sportos is azért rendesen. Én bátrabb voltam, mint Te :P és én is utána kezdtem el beismerni magamnak az egészet.

magnifique42 2009.01.01. 18:35:45

basszus nekem még nem volt soha szexi tesitanárom?!?!?!?
irigykedem. nembaj, nekem ellenben mostanra jutott egy szexi mackó.. :)

Woofer · http://woof.blog.hu/ 2009.01.01. 21:59:59

Szívás öregem. Nekem a következő tesitanárom is bejött még, bár korántsem annyira, mint az első. A harmadik már nem igazán, nagyon fiatal volt. Viszont őt meg a csajok imádták, szóval gondolom akkor nem számított rossz pasinak.

confessor · http://confessor.freeblog.hu/ 2009.01.03. 12:33:00

Most akkor tessék feltenni szexitesitanáros képet is. :)

Woofer · http://woof.blog.hu/ 2009.01.03. 12:54:17

Örülnék ha lenne róla :)

Woofer · http://woof.blog.hu/ 2009.01.03. 15:36:00

Ezzel nem lősz nagyon messze egyébként... bár őt még sosem rajzoltam le és olyan rég láttam, hogy nem is menne jól fejből. De ha mindenáron képet szeretnél alkotni, akkor kábé ilyen testalkatú/szőrzetű volt (bár ugye nem láttam őt ennyire meztelenül sosem). Ennél a fickónál egy 10 évvel fiatalabb és hullámos barna hajú.
farm4.static.flickr.com/3255/3163375880_2749d6fa72_o.jpg
Happy?
:)
süti beállítások módosítása