Furcsa dolog a barátság. Van egy nagyon jó haverom, akivel nagyon közel állunk egymáshoz, de mindig maradni fog köztünk egy bizonyos távolság, amit én tartok. Sokszor látom rajta, hogy nem érti a dolgot, de nem kérdez. Ezért pedig hálás vagyok neki. Lehet, hogy jobban ismer, mint gondolnám...
Ugyanakkor van egy viszonylag új haverom is. Írtam már róla, eddig még nem találkoztunk személyesen, de teljesen természetes hogy minden nap beszélünk msn-en. Fura ez is, olyan mintha már évek óta ismerném őt. Ő az első olyan haverom, akivel TELJESEN őszinte lehetek. Igen, Bruno tudja a titkomat, sőt ő az egyetlen ember, aki arcot is tud társítani az itt leírt szavakhoz. Ahogy egyszer beszéltem is vele, ő a blogom fantomja :)
Teljesen új érzés ez a számomra. Nem kell megjátszanom semmit. Nem kell hogy érdeklődést mutassak a jó csajok iránt az utcán, nem kell kamu szövegeket kitalálnom hogy miért ráztam le a legújabb sztalkeremet, minden gondolatomat megoszthatom vele cenzúra nélkül. Ez piszok jó.
Ha már cenzúra mentességnél tartok, akkor ...
Ma arról beszélgettünk, hogy mi volt életünk első kedvenc pop slágere, amire emlékszünk. Sokat kellett gondolkodnom rajta, de aztán eszembe jutott egy dal, ami olyan 3 évesen volt a kedvencem. Vagy 20 éve nem hallottam már. Kíváncsi vagyok egy pszichiáter milyen diagnózist állítana fel egy három éves fiúról, aki a kocsiban állandóan ezt a dalt akarja hallgatni. Mindig vissza kellett tekerni a kazettát nekem. :)
Tessék, az életem egy zavarbaejtő kis momentuma:
Ha emlékeztek rá, hogy nektek mi volt az első kedvenc slágeretek közöljétek le! Kíváncsi vagyok mi jön ki belőle! I dare you guys! :)