Miket művelek? Miért csinálok ilyeneket? Úgy viselkedem mint egy kanos tizenéves.
Persze valamikor meg kell szereznem ezeket a tapasztalatokat is. Ha valakit nem engednek járni 5 éves koráig, akkor öt évesen fogja kékre-zöldre verni magát az esésekkel, én pedig eléggé viszafogott voltam mindig. Visszafogtam magam. Bizonytalan voltam, és még ha fel is kínálkozott előttem a lehetőség, akkor is sokszor inkább tudatosan kihagytam... lányokkal. Most hogy végre tudom mit akarok, sokkal nehezebb kihagyni a felkínálkozó lehetőségeket, de tanulok...

Ezen gondolkodtam reggel a csípős hidegben egy forró kakaóval a kezemben az erkélyen állva. Néztem a felhőket alattam és hallgattam a benntről kiszűrődő viháncolás zaját. Kívül álltam, ahogy mindig is tettem. Ott vagyok mindig, együtt nevetünk, keményen dolgozom azon, hogy ne tűnjün fel nekik hogy nem vagyok őszinte velük. Elfogadnak, nem kérdeznek, nem is érzem úgy hogy kibeszélnének a hátam mögött, és észre sem veszik ha néha eltűnök a társaságból rövidebb időkre. Ez így jó nekem, de persze sokkal jobb lenne, ha igazán közéjük tartoznék. Ha hozzá tudnék szólni az olyan témákhoz, hogy ki milyen puncit szeret kinyalni. De nem tudok.

Ehelyett sms-t írok neki. Udvariasságból? Csupa semleges témáról, az időről, a látványról... A cinkék felröppennek az érkező válasz sms hangjára. Sokat gondol rám azóta is. Basszameg. Ettől féltem.

Kinyílik az ajtó.

"Te miafaszt csinálsz itt kinnt? Nem fázol?"

"De." Mosolygok és belépek.