Szerző: Woofer on 2009.03.05. 21:10

Tegnap estére volt megbeszélve egy találkozó Magnival (blogapámmal) és Confessorral (kell egy rövidítés, mondjuk 'Fessor?) Szóval késtem, és azon paráztam, hogy Magni megismer-e majd. Még a telefonszáma sem volt meg.

Megérkeztem a kijelölt helyre, átfutottam egy pillantással a jelenlévőket, de két srácon kívül nem lézengett arra senki. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy lehet hogy elhozta B-t is, de aztán elvetettem a gondolatot. Pedig korábban egy e-mailben pont említeni is akartam, hogy jöjjenek már ketten, azonban később ezt tolakodónak éreztem és kitöröltem.

Szóval egy öt perc tökölődés, és belekezdtem egy sms-be 'Fessornak, amikor csörög a telefonom, a mellettem álló srác meg vigyorogva néz rám, és a szavait egyszerre hallom magam mellől és a telefonból. Persze hogy kapásból tudták hogy ki vagyok, de kihasználva az inkognítójukat, gondolom még gyorsan jól kibeszéltek :) Az viszont mindenképpen kiengesztel, hogy jelenleg azt hiszem egyedülálló élményben lehetett részem, találkozhattam a nagy B-vel! Sajnálom, hogy végül nem maradtál velünk B, talán majd legközelebb. Nem volt alkalmam mondani, de nagy poén a kabátod bal ujján az a kis medvetalp. Nice :)

Beültünk egy kávézóba, befutott Confessor is, és bár közhely, de egy sör után már úgy éreztem, mintha régről ismernénk egymást. Régen viselkedtem ennyire felszabadultan, főleg olyanok előtt, akiket frissen ismertem meg. Élveztem ahogy mindketten a párotokról beszéltetek, egyszeűen jó volt hallgatni. Egy idő után pedig már egyikünket sem érdekelte, hogy a melletünk lévő asztalnál esetleg milyen foszlányokat kapnak el a beszélgetésünkből. Ez számomra egy teljesen új élmény volt. Remélem még sok ilyen lesz. Mindennek függvényében nem valószínű, hogy a következő blogtalit vagy hasonló összejövetelt kihagynám, mert nagyon jól éreztem magam!

Confessor, itt a videó, amiről beszéltem. Zoomolj a menyasszony mögötti koszorús"lányra", amelyik kiskutyát tart :) nem tudom hogy nem vetted ezt észre korábban ...

 

Aztán mikor leszálltam a metróról az mp3 lejátszóm pont ezt dobta shuffle-ben:

Warm and fuzzy feeling működött tőle rendesen :)

4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://woof.blog.hu/api/trackback/id/tr75984087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BruceM 2009.03.05. 21:53:08

Örülök, hogy találkoztunk. Szerintem hamarosan összefuthatunk majd megint, de mostmár hosszabb időre is :)
Ja, a kabátot nem azért vettem, mert ez volt rajta a logó, de nekem is nagyon tetszik. A JACK WOLFSKIN cég használja a ruháikon. Gondolom a macik nem kis örömére. :)

treen 2009.03.05. 22:09:59

Confi télleg jófej élőben is!
Magnit még nincs szerencsém ismerni..de ami késik. :O)

defalla 2009.03.06. 15:28:52

Magni unszolására kezdtem el én is a defalla-t :)
S örülök hogy elkezdtem, annak nemkülönben, hogy "ráakadtam" erre a közösségre! Szép hétvégté (is) kívánok!

magnifique42 2009.03.06. 23:29:09

én vagyok mindenki blogapja, szemtelenül alacsony korom ellenére! :)
én is örültem a talinak, és tényleg meglepően felszabault voltál, cska így tovább a blogtalin is! :)
ja, én jack wolfskin az új egyenruhánk! :D
süti beállítások módosítása