És ismét ott álltam a szokásos klubban. Körülöttem majdnem a szokásos társaság. Hétvége lévén, nem túl sok egyéb ismerős volt jelen. Nem is zavart. Azon gondolkodtam mit imádtam anak idején ezen a klubbon. Annyi álom fogant itt, szinte itt nőttem fel. Az első törzshelyem, barátok, akikel azt hittem örökké együtt maradunk.

Mellettem egy csapat részeg(et játszó) cicababa felsikít, amikor a zenének nevezett tam-tam dobra ráinterferálódik valami általuk kedvelt szám refrénje. Elgondolkodom azon, hogy vajon akkor is szar volt már a zene? Csak a rózsaszín álomvilágom miatt nem vettem észre? Enyém volt a világ, kit érdekelt mi szól.

Most sem érdekelt, kívülállóként szemléltem a tömeget. Haver sorra hozta a piákat, látta hogy megint elkezdődött valami nálam, ő meg nagyon pörgött volna. Útálom ezt, folyton aggódik, hogy én rosszul érzem magam. A tömeg kicsit oszlott, mindenki benyomult a táncparkettre, gondolom jó szám szólt éppen. Tudtam mi jön most.

"Ugye tudod hogy bármelyiket megkaphatnád?" "Ne csináld ezt, egyszer élünk!" "Oké, hogy a 90% sekélyes picsa, de mit számít ez egy éjszakánál?" -- Én pedig csak hárítottam és hárítottam... rutinosan. Közben felmértem a fickókat is persze, és szomorúan állapítottam meg, hogy ha ez most egy buzi bár lenne, akkor is egyedül mennék haza.