Reggel lélekben elbúcsúztam valakinek a virtuális inkarnációjától, akit itt ismertem meg, és aki fontos volt nekem. Nem írok nevet, úgyis mindannyian tudjátok kiről beszélek. Nagyon bátor ember ő, hatalmas respect ahhoz amit véghez vitt a hétvégén!
Akármi is történt... tudnod kell, hogy szép volt öreg! Nagy vagy!
...
Aztán délután elbúcsúztam még valakitől. Erős voltam, csak pár ölelés a reptéren... Ahogy visszafelé vezettem, megéreztem az arcszeszének a szagát magamon egy pillanatra. Na ekkor azért majdnem elkezdett csöpörészni az eső. Hiányozni fog.
Ma rájöttem arra is, hogy mennyire vágyom egyetlen tiszta érzésre. Vágyom arra, hogy végre ne ezer érzés keverékét érezzem valaki iránt, csak egyet, de azt határozottan. Örültem, hogy elmegy, mert így fel sem fog merülni egy kapcsolat lehetősége, ugyanakkor összeszorult a torkom, ha arra gondoltam talán soha többet nem látom őt.
Túlzok, biztos, hogy találkozunk még. Meghívott magához, én is bármikor szívesen látom majd őt. Nem merült fel semmi komoly, valahogy mindkettőnkben volt annyi elővigyázatosság, hogy ne hozzon ilyesmit szóba. Sokmindent köszönhetek neki, és egyszer talán le is írom majd. De nem most...
