Tegnap egy riportot olvastam a Na végre magazinban egy HIV pozitív sráccal. Szerintem mindenki átesik az eslő HIV-pánikon valamikor az első férfiszex után. Nálam sem volt ez másképp, de aztán ez a félelem elmúlik, az ember egyre gondtalanabbá válik. Úgy érzed ez a dolog csak másokkal történhet meg, veled soha. Azért persze én továbbra is védekezek, de nem parázok már annyira... Aztán jön egy ilyen cikk, és hirtelen valami veszedelmes helynek kezded látni a meleg világot.
Mert mik a lehetőségek? Ott a netes társkeresés. Nekem eddig bejött, de azt azért levágtam, hogy nem ott fogom megtalálni életem párját. Arról nem is beszélve, hogy a cam-sex a legbiztonságosabb kielégülési lehetőség a világon.
Aztán ott vannak a meleg helyek. Gondoltam ha majd bekerülök a nagyvárosba kinyílik előttem ez a világ. Hát lássuk az eddigi tapasztalataimat.
Meleg diszkó: Zsúfolásig tele, többnyira barátságos arcok, többnyire 30 alattiak, tele tini srácokkal, akinek a koruk megegyezik a testtömeg indexükkel... Hú, de vicces fiú vagyok, utána számoltam és az én korom is kábé egyezik a testtömeg indexemmel :) Még jó, hogy már nem vagyok tini, különben magamat fikáznám most...
Meleg férfiklub: Elsőre elrettentő sötét atmoszféra (másodikra is). Itt már találni középkorúakat is. Akikkel eddig odalent beszéltem szintén mind barátságosak voltak, ugyanakkor azért egy jelentős hányaddal nem szívesen álltam volna szóba. Sok a creepy idősebb fazon, aki lyukat bámul beléd, és nem veszi a lapot, ha nem mutatsz érdeklődést iránta.
Meleg szauna: Ez még kimaradt.
Meleg bárok: Eddig kettőben voltam, és bár barátságos, színvonalas hely mind a kettő, lehet hogy csak nekem sikerült eddig kifognom, de szinte mindig tök üres volt. Délután és este is.
Összességében eddigi tapasztalataim alapján egyre kevésbé hiszem, hogy az élő ismerkedés ezen kereteken belül lehetőséget tud nyújtani bármi többre mint a netes. Ez egyszerre ijeszt meg és szomorít el. Pár embertől hallottam már, hogy ha komolyabban akarsz ismerkedni, akkor nem árt bekerülni baráti társaságokba, házibulikba, azaz csak ismerősökön keresztül megy igazán. Ugyanakkor egyre többször találkozom azzal a jelenséggel is, hogy egy ismerkedés elején az illető megkérdezi, hogy mennyire vagyok benne a pesti meleg-világban. Ismernek-e sokan, ismerek-e sok embert. Általában rögtön ezután kinyilvánítja, hogy ő nincs benne, esetleg benne volt, de már nem. Mintha ezt szégyellni kéne. Tény, hogy ez egy roppantul kis világ és eléggé belterjes. Én sem akarnám, hogy a város meleg része a magánéletemen csámcsogjon, akkor sem ha már teljesen felvállaltam volna magam a világ előtt. Így, hogy ez még hátra van, pláne nem akarom. Ugyanakkor valami ellentmondás azért van a két állítás között. Ismerkedni csak barátokon keresztül lehet igazán, vagy ne válj részévé a pesti meleg szcénának.
Fogas kérdés.
