Nem voltam ott, bár igazoltan voltam távol.
Féltem is tőle. Tőlük...
Magammal is szembe kell még néznem mielőtt a világgal is szembenéznék. Arra akarok egyszer büszke lenni, hogy egy ilyen beteg világban is őszintén vállalom majd önmagam.
Reggelinél a hírek ment a háttérben. Hátrafordultam mikor a pride szóba került. A nyugalom megzavarásakor anya motyogott valamit arról, hogy mi szükség van erre, és mit parádéznak? Erre azt mondtam, hogy figyeld meg, a nyugalmat nem ők fogják megzavarni. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy egyébként hány ilyen felvonulást látott már, hogy ennyire tájékozott az ízléstelen parádézást illetően. Nem tettem, mert lebuktatott volna a visszakérdésével. Azt kérdezte volna: "miért te hányat láttál?"
Ennél jobbat meg még nem olvastam a témában!
"Magyarországon nem pokoli, de nem is könnyű a homoszexuálisok élete. Aki nem olyan szerencsés, hogy különlegesen toleráns családban szülessen, aki nem olyan emberek közt dolgozik, akiknek ez nem jelent gondot, annak kegyetlen megpróbáltatásokon kell átesnie, sok esetben pedig gyakorlatilag kettős életet is kell élnie. Ez bizony nem valami kellemes. Ők nem mehetnek kézenfogva az utcán, nem válthatnak feltűnően szerelmes pillantásokat, és nem is próbálhatják felcsípni a nekik tetsző férfit/nőt egy irtózatos verés veszélye nélkül."
Nagy respect Bede Mártonnak!
