Szánalmas vagyok. Elégedetlenkedek az eseménytelen hétvégém miatt, holott pont én mondtam le mondvacsinált okkal egy bulit a hétvégén. Már akkor tudtam, hogy nem fogok elmenni rá, amikor meghívtak és "természetesen igen"-t mondtam. Nemet mondani nehéz... a japánok olyan jól megoldották. Ott ha azt mondod: "Most egy kicsit..." akkot már nem is kell tovább magyarázni, mindenki érti hogy a válaszod nem.
Igazság szerint nem is tudom, miért hagytam ki a bulit. Talán mert nem akarok egész hétvégén boldog párocskákkal összezárva lenni, mint valami fura akárhányadik kerék. Nem én lettem volna az egyetlen szingli ott, de akkor sem vonzott. Mostanában talán kevésbé keresem a heteró haverjaim társaságát, ugyanakkor nem tudok azonosulni a meleg baráti körömmel sem. Play és a haverjai jó fejek, rendesek, de úgy érzem nem tartozok közéjük. Az hogy mindannyian melegek vagyunk még nem jelenti azt is, hogy haverok leszünk. Én nem ismerek fel egy Luis Wutton táskát, nem ítélek meg embereket az alapján, hogy valaki villamossal, vagy autóval jár-e. Fogalmam sincs a divatról és az autókról sem.
Magamat keresem vajon még, vagy inkább más embereket, akik olyanok, mint én?
Reflection
Régóta posztolni akartam ezt a dalt. Nagyon rólam szól (csak a she és a girl kifejezéseket kell kicserélni a megfelelőre) :)
"I am now in a world where I have to hide my heart and what I belive in..."
"Must I pretend that I'm soneone else, for all time?"
"Must there be a secret me, I'm forced to hide?"