Ma van a Nemzetközi Coming Out Nap.

Tudtátok? Nem, én sem. Végülis ez a nap sem rosszabb a többinél arra, hogy ...

Mostanában sokat gondolok rá, hogy elmondom valakinek. A tesóm és a haverom szerepelnek az első helyen. A tesómmal kapcsolatban abszolut nincsenek aggályaim, tudom, hogy elfogadná és megértő lenne. A haverom a nyáron megnősült. Nemrég beszéltünk telefonon, ilyenkor a feleségének is át szokta adni kicsit. Szóval, ahogy ott beszélgetünk egyszer csak megkérdezte hogy ugye tudom, hogy nagyon szeretnek és jobb lenne, ha többet tudnánk együtt lógni, úgy mint régen.

Teljesen meghatott ez a mondat. Úgy érzem el kell mondanom nekik hamarosan, azt akarom hogy a teljes valómat ismerjék. Viszont onnantól kezdve tényleg folyamatosan azon paráznék, hogy vajon ki tudta meg tőlük. Nem arról van szó, hogy nem bízok meg bennük. Ha megkérném, hogy ne mondják el senkinek, biztos magukban tartanák, amennyire csak tudják... Ugyanakkor azt is tudom, hogy a haveromnak nincsenek titkai a szülei előtt. A szülei pedig jól ismernek engem, valószínűleg eljutna hozzájuk is a hír. És hogy mit zavar ez engem? Nem is tudom... nem tudom hogy néznék a szemükbe utána. Ezt először talán a saját szüleimmel kéne gyakorolnom.

Vagy hogy mást említsek, az asszonykájának egyik legjobb barátnője egy időben elég élénken érdeklődött irántam. Próbáltak összehozni vele, de ellenálltam. Na félek, hozzá is eljutna egy ilyen kaliberű hír, szimplán azért mert legjobb barátnők. Nem hiszem hogy egy ilyen hírt sokáig kordában lehet tartani, ezért csak akkor fogom elmondani, amikor már az ilyen pletykák abszolut nem fognak érdekelni. És ezzel vissza kerültem a kiindulási pontra. Home run.