Tegnap egy 20 éves washingtoni sráccal cseteltem. Igen, ez nem tipikusan az esetem, de azzal kezdte, hogy mennyire hasonlítok a piros rangerre a Power rangersből, szóval nem volt szívem rövid úton lerázni őt. Mesélt a családjáról, arról mennyire fél coming outolni otthon, mert nem akarja elveszíteni őket. A családja nagyon homoszexualitás ellenes és komolyan fél attól, hogy kitagadnák, eldobnák, ha kiderülne róla. Sajnáltam szegény srácot.

Az igazat megvallva ezt a kiemenetelt én is számításba kell hogy vegyem. Remélem hogy nem tagadnának ki, ugyanakkor nálam is fontos szempont, hogy nem akarom megbontani a családi harmóniát. A szüleim szemében egy kicsit különc srác vagyok (olyan, aki tudja ki az a Red Ranger és bóknak veszi, ha ezt mondják rá). Úgy gondolják "egyszer majd találok egy rendes lányt és megjön az eszem." Persze mélyen belül biztos elgondolkodtak már más lehetőségeken is, de ismerem őket és a problémamegoldó képességüket. Amire nem gondolunk, az nem okoz problémát.

Hálás vagyok a családomért, tényleg sokat jelentenek nekem. Nemrég beszéltem Playboy haverommal. Ugyan abból a kis városból származunk, iskolatársak voltunk. Kérdezte hol töltöm a karácsonyt. Mondtam, hogy itthon. Erre megkérdezte hogy fogom kibírni. Sajnálom őt amiért rossz a kapcsolata a szüleivel. Sajnálom, hogy egyedül lesz az ünnepen. Meghívnám hozzánk, de itthon még azt sem mertem bevallani, hogy újra haverkodok vele. Ismerik őt, mint gyerekkori haveromat és tudják róla azt is, hogy meleg. Kérdéseket vetne fel.