Valahogy nem megy semmi. Olyan limbó állapot, akarom is meg nem is.
Egy barátom hívott egy rövidebb külföldi útra. El is mennék, érdekel, vele is szívesen vagyok együtt, de ehhez otthon megint hazudnom kéne. Fáradt vagyok már előre szervezni, mindent bebiztosítani, hazugságokat kitalálni.
"Csak már lenne valakije, engem nem érdekel ha nem nősül meg. Mikor fog már megkomolyodni?" -Egyes szám harmadikban beszél rólam miközben én is jelen vagyok. Velem négyszemközt sosem hozza ezt elő, csak mások előtt. Ilyen hülye stílusa van apámnak, rá sem hederítettem, neteztem tovább a nyugágyban a teraszon. Épp egy gay cseten próbáltam összehozni valamit estére. Oh az irónia...
Ma a fodrásznál: 2 nyunyó. IQ a negatív végtelenhez tart, szigorú monoton csökkenő. Csikófrizura épp készülőben, fehér ing, seggben lógó cicanadrág, csilli-villi övvel, hozzá még nyakkendő és mellényke is. "Bárányt szereted?" "Hajógyárira jössz?" "Múltkor voltak nyunyók?" "Ittál már Pina coladát?" 12 percet kellett a jelenlétükben eltöltenem. Ami megdöbbentett:
- A teljes sötétség
- A palotapincsi összkép
- Az a mérhetetlen szintű önbizalom, amivel rendelkeztek
- És hogy ők ezt az egészet egy életstílusként élik meg. Kinézem belőlük hogy akár nem is melegek, vagy később másképp fognak élni. Most viszont ez a divat, hát így nyomulunk. Én sosem éltem meg így a másságomat, nem is fogom, nem is akarom.
