Tegnap a Vapiánóban azzal kezdte hogy nem is éhes, inkább csak beszélni akar. Nem értettem miért mentünk akkor oda, miért nem beszélünk otthon? Már másodszor kérdezett arról, hogy képzelek el egy kapcsolatot és hogy mik a terveim. Útálom mikor ezt csinálja. Sosem volt még kapcsolatom. Próbálkozom, figyelek, tanulok, de ez a kérdés mindig készületlenül ér, mint egy feleltetés hétfő reggel. Nem tudok rá mit mondani. Persze el tudom mesélni milyen számomra egy ideális kapcsolat, még példákat is tudok hozni, de összeköltözésről meg ilyesmiről nem tudok nyilatkozni. Hülyeség is lenne ilyen rövid idő elteltével még. Aztán hozzátette, hogy ha nem találkozunk ő már lehet hogy nem lenne az országban. Azt tervezte hogy vált, itthagy mindent és lelép. Erre végképp nem tudtam mást mondani, mint hogy a szívem szakadna meg, de a legjobbakat kívánnám neked. Ha menni akarsz, menj! Nem arról van szó, hogy én nem hagynám itt szívesen ezt a shithole országot, csak szükségem van a magam tempójára a saját életem rendezéséhez. Én is örülnék neki, ha nem itt kéne leélnem az életem, de ez nem megy csak úgy. Aztán kiderült, hogy nem is erre célzott. Igazán nem tudom mit akart ezzel, talán csak éreztetni hogy mennyire fontos vagyok neki? Vagy éreztetni, hogy mennyire bizonytalan? Vagy valami mást akart mondani, csak inkább meggondolta magát?

Ma meg újabb me-time nap.