"Ha már így összemelegedtünk, egy buzi ismerősöm (ez ugyanúgy jár mindenkinek, ahogy a zsidó és cigány kollégák és tankörtársak is, akik egyébként mind rendesek és konszolidáltak) talajrészegen, a Sziget második napján, egy Burzsoá Nyugdíjasok koncert peremén ácsorogva elmondott félmondata ütött nagyon szíven: "tudod, annál, hogy az ember buzi, csak egy rosszabb van: öreg buzinak lenni. A húspiacról már kikoptál, unokák meg nem látogatnak, ugyebár. Egyedül fogsz meghalni, és ezt már harmincasként is tudod". Ez még évek múlva is sajgott."

Ezt a Modorosblog leszbikusokról szóló írásának kommentjei közt találtam. Egész héten ez járt a fejemben. Találtam egy könyvet is a héten, ami meleg gyerekek szüleinek íródott. Megvettem, nem kimondottan azzal a szándékkal, hogy a szüleimnek adjam, de gondoltam jól jöhet még és én is tanulhatok belőle. A címe: Most, hogy tudod, írója pedig Betty Fairchild / Nancy Hayward.

"Annyi szülő fejében keringenek szörnyű mítoszok és sztereotípiák, amiket a "buzikról" hallottak - hogy magányos, elidegenedett emberek, akik lepusztult bárokban és rosszhírű negyedekben próbálnak alkalmi partnereket felszedni. A vécékben ólálkodó szánalmas, kárhozott lelkek, akikről anyánk mesélt és akik degenerált dolgokra csábítják a fiatalokat - ez azt jelenti, hogy a mi gyerekünk is "olyan" lesz? ... végül elhagyatva szeretetlenül, emberi roncsként végzi?

Természetesen nem, kivéve, ha a gyerek súlyosan neurotikus és feladja az egészet - de ez nem csak a homoszexuálisokkal történik meg."

--

Csak én érzem úgy, hogy ennek a gondolatnak a szelleme folyamatosan kísért, vagy titkon más melegek is félnek ettől? Most, hogy végre van egy párkapcsolatom talán több optimizmussal kéne a témához állnom, mégis folyton attól rettegek, hogy ez a törékeny idilli egyensúly egyik pillanatról a másikra elpusztulhat.