Újabb veszekedés. Nem érti meg, hogy ha eddig 2-3 hetente otthon töltöttem a hétvégét, akkor nem tehetem meg csak úgy, hogy ezt teljesen elhagyom. Főleg a 3 napos hétvégéken nehéz indokot találni arra, miért nem megyek haza. Főleg, hogy halottak napjára nagyon is illik hazamenni. Nem érti meg, hogy ha folyamatosan hazudozom, egyre távolabb kerülök a szüleimtől. Nem érti meg, hogy igenis fontos a szeretetük és igenis tragédia lenne ha ezt elveszíteném. Nem várja el, hogy coming out-oljak nekik, de azt elvárja, hogy teljes kapcsolatban éljünk, amelyben csak látogatóba megyek haza pár órára. Nem érti meg, hogy egyik a másik nélkül nem működhet.

 

Nem értem vissza hétfőn, csak este felé. Gondoltam úgy is dolgozik egész nap, nem számít majd neki, hisz amúgy sem lennénk együtt. Mostanában rengeteget dolgozik, néha még az ágyban is csak körmöl és tervez. A telefonom le volt merülve, elfelejtettem hazavinni magammal a töltőmet a hétvégén. Beszéltünk a cégesen, de nem gondoltam, hogy ilyen mérges lesz rám, mire visszaérek.

 

Kaptam a szemrehányásokat rendesen a kocsiban, hogy ő egész nap várt, hogy nekem a családom túl fontos, hogy a barátaim ugráltatnak, hogy mindenkinek meg akarok felelni, hogy nőjek már fel, hogy ő nekem csak szexre jó, stb... kb ilyen ívben durvult, a végén már szinte ordítva. Bántott, hogy igazságtalan velem, de legbelül örültem ennek a féltékeny kirohanásnak. Az étteremből kijövet már ki voltunk békülve. Megegyeztünk fifty-fifty-ben, azaz ennyire adtunk igazat a másiknak a vitában. Hazaérve, aztán bekapcsoltam a feltöltött telefonomat. Legalább 5 sms várt: "Hiányzol." "Mikor jössz?" ...

Jól esett, elszégyelltem magam és már nem zavart, hogy megint égett a kis éjjeli lámpa, ő a füzetével meg az üzleti terveivel a kezében körmölt, miközben én a mellkasát átölelve aludtam el mellette.