Értékelnem kéne, hogy van egy nagy családom, ilyenkor az ünnepekkor összejövünk (még ha egyeseket csak ilyenkor látok is) jókat eszünk, mindenki készülődik, mindenki izgatott. Én valahogy most mégis inkább csak behúztam a nyakam és legyünk túl rajta attitűddel álltam a dologhoz.
Látom a másik oldalt is, ismerek olyanokat, akik sokkal kisebb társaságban, esetleg egyedül töltik az ünnepet. Meg kéne becsülnöm, hogy része lehetek ennek a családnak és hogy szeretnek, de néha olyan nehéz elviselnem bizonyos embereket. Főleg, ha azoknak a bizonyos embereknek a buta szájából buta szavak jönnek folyamatosan. Én meg ülök ott a telefonomat nyomkodva, mert mégis csak hatalmas bunkóság lenne feltennem az mp3 lejátszómat.
Aztán persze az is zavart, hogy a barátommal akartam lenni. Itthon is akartam lenni, meg vele is. Ez a kettősség szinte szétszakít. Holnap találkozom vele, de ez sem tompítja az élét annak, hogy én itthon ünnepeltem, míg ő jórészt egyedül volt. Más kérdés, hogy nem élvezte volna azt ha velem tölti a karácsonyt, hisz én sem élveztem ezeket a családi összejöveteleket. Amolyan kötelező rosszá vált, amit jól jelez az is, hogy az unokatesóim már el sem jönnek, vagy ha mi megyünk hozzájuk otthon sincsenek. Egyiküket pl már kb 3 éve nem is láttam, pedig annak idején mekkora társasjátékozások mentek mindig ilyenkor. A karácsonyra kapott új játékok felavatása.
Véget ért volna a varázs?
