Ti nem utáljátok azt, amikor véletlenül eszetekbe jut valaki, akit gyűlöltök és aztán nem tudjátok őt kiverni egész nap a fejetekből? Azt hinnétek, hogy már megszabadultatok tőle, rég lezártátok és a múltban van, de ennek ellenére is képes tönkre tenni a napotokat csak azzal, hogy gondoltok rá. Elmorfondíroztok azon milyen lehet a szánalmas kis élete, mit mondanátok neki, ha most találkoznátok vele, most amikor már nem tud ártani, már nem nagyobb és nem erősebb, már nem befolyásosabb, nem számít kivel barátkozik. Vajon megtalálnám-e a helyes szavakat a stressz helyzetben, amivel elküldhetném őt civilizáltan, de határozottan a jó édes anyjába? Ilyesmi...
Szerencsés vagyok, mert nem sok ilyen ember volt az életemben, igazából csak két valódi patkánnyal hozott eddig össze a sors és micsoda irónia... mindkettőnek ugyan az a neve. A vezeték és a kereszt neve is.
Mert mekkora patkány ember már az, aki képes évek távlatából is fantázia sztorikat irkálni az internetre valós személyek főszereplésével, akik egykor valamiféle fura baráti kapcsolatban álltak egymással (míg én rá nem jöttem, hogy komplett pszichopatákkal van dolgom). Szóval irkálja a kitalált történeteit, ami igazán nem is offenzív, hisz az érintetteken kívül más nem érti és nem is ismeri a személyeket, ugyan akkor olyan szintű rosszindulat és irigység süt a kis memoárjaiból, amit már szinte szégyellek, hogy nem vettem észre akkor és ott és nem hagytam ott az egész társaságot rögtön a legelején.
Sohatöbbénemleszeknaív.
