Olyan, mintha a rossz idő magával hozott volna egy csomó egyéb rossz dolgot is. Csőstül jön minden. Egyre inkább úgy érzem, hogy nem élvezem már igazán a nem-falkatárs barátaim társaságát. Elég türelmes és alkalmazkodó embernek gondoltam magam eddig. Lehet hogy ez megváltozott, és én lettem összeférhetetlen, de az is lehet, hogy egyszerűen csak elegem van abból, hogy mindig mindent lenyeljek.

Persze lehet hogy tudat alatt már az irritálni kezdett, amikor egy részeg őszinte beszélgetés során végighallgathattam, hogy azért 30 éves korukra már minimum egy gyerek kéne, de inkább kettő. Folyamatosan arról meséltek mennyire imádják a barátnőiket (akik meglehetősen frissek ahhoz, hogy már gyerekeket tervezzenek velük). Én örülök a boldogságuknak, komolyan. Én is hasonló dolgokról álmodoztam még nem is olyan régen, azzal a különbséggel, hogy bennem már akkor megvolt az a bizonyos névtelen félelem, a tudat, hogy erre nagyon kicsi az esélyem. Eztuán jött a "kedvenc szexuális élményeim" topik, aminél én szintén csak visszafogottan mosolyogtam. Hallgattam a történeteket, amikor pedig rám irányították a spotlight-ot, akkor kamuztam valamit. Ezalatt persze szóbakerült a homoszexualitás is, és ismét megdöbbentett, hogy viszonylag művelt fiatalemberek mennyire ódon szemléletet képviselnek ebben a témában.

Annál a résznél, hogy "Túl a barátságon. -Nem láttad? Valami buzi cowboyokról szól apám, ki is nyomtam 5 perc után!" Szóval itt már tudtam, hogy ennek a társaságnak soha az életben nem fogok outolni, azaz ez is a korábbi baráti köreim sorsára fog jutni, nevezetesen szépen lassan kikopok belőle. Ezután azonban olyan dolog történt amivel magam is megleptem. Egy teljesen jelentéktelen kis hülyeségen úgy betelt a pohár, hogy kinyitottam a számat, és megmondtam mit gondolok valójában róluk. Persze a buli meghalt. Igazam volt, de senki nem állt mellém. Nyltan senki nem foglalt állást egyik fél mellett sem, de én biztosra veszem, hogy kibeszélnek majd a hátam mögött. Nem nagy veszteség. Nem hiszem, hogy hiányozni fognak.

Úgy érzem mindent felégetek magam mögött. Nem vagyok biztos benne, hogy ez helyes, és abban sem, hogy megvan a jogom hozzá, hogy igazságosnak érezzem. Mindenestre ez történik, és én sodródom.