Woof

Most meghallgatom még ezt az Avril Lavigne számot, aztán felkötöm a nyakkendőmet és elindulok a konferenciára.

Kicsit kezdem okafogyottnak érezni a blogomat. Sokat segített, átlendített a nehezén és nagyon sok jó barátot szerzett nekem, de a legtöbb dolog, ami mostanában foglalkoztat, vagy esetleg bánt nem kerülhet ide. Nem tudom milyen irányban fogom folytatni...

Tegnap megünnepeltük a barátom szüleinek a házassági évfordulóját. Egyre könnyebben veszem az efféle akadályokat. Eleinte nagyon feszélyezve éreztem magam a jelenlétükben, ők viszont teljesen természetesen kezelik a szituációt, nagyon megkönnyítve a beilleszkedésem. Aláírtam az üdvözlőlapjukat is. Az a How I met epizód járt a fejemben, amikor a többiek megtiltják Tednek, hogy az aktuális új barátnőjét hazavigye a szilveszteri bulikra, mivel minden évben készítenek egy fotót ilyenkor és minden évben egy másik idegen lány szerepel rajta, akinek már a nevére sem emlékeznek. Vajon ilyenné válik majd egyszer az aláírásom is azon a kártyán?

Persze, hogy nem nézem a műsort. Nem is hallottam róla, míg nem olvastam ezt a cikket. Néhány srác poénból "buziskodott" egy valóságshowban. Nagy ügy. Ugyanakkor rendkívül vicces/ciki/szánalmas, hogy mindez rögtön kommentárt kívánt: "A fiúk nem melegek!" Isten ments, csak jó barátok. Ráadásul egyikük még hívő is! Csodálkozom, hogy a csatorna nem kapott még büntetést erkölcstelenség miatt. És ha azok? A helyes válasz: NA ÉS AKKOR MI VAN?

Kezdünk olyanok lenni, mint az öreg házasok. Puzzle az asztalon, esténként egymás karjában alszunk el a tv előtt... olyan fél 9 körül... Nem mondom, hogy ez rossz lenne, élvezem is kicsit. Az aggaszt hogy néha úgy érzem csak a jéghegy csúcsát ismerem belőle. Szeretném, ha jobban megnyílna, nem fojtaná magába a problémáit. Viszont a munkájában nem tudok a segítségére lenni és félek, hogy túl sokat várok el. Egy kapcsolaton belül is léteznie kell magánéletnek, mindkét oldalon. Vajon jobban tenném, ha nem erőltetném? Ugyanakkor meg nagyon zavar, amikor néma csöndben sétálunk egymás mellett és sehogy sem tudok beszélgetést sem kezdeményezni.

Néha megijedek magamtól. Ma kompjúter problémák miatt hirtelen akkorát vágtam ököllel a laptopomra, hogy azon nyomban meghalt. Mármint nem véglegesen szerencsére, de újra kellett indítani. Néha akkora állat vagyok. Nem akarok ilyen lenni.

Ma egy középkorú nő jött velem szembe a mozgólépcsőn felfelé. Én lefelé mentem. Az arca tömény határozottság, makacsul menetelt felfelé az alsó két lépcsőn. Ezután valaki odament és lesegítette mielőtt elkarcolt volna. Ekkor vette csak észre, hogy mit is csinált épp. Fel sem tűnt neki.

A hiábavaló sziszifuszi dolgokon gondolkodtam, meg persze azon, hogy sosem fogok drogozni.

Ma szülinapi party, mely egyben kb. az egyik legjobb haverom megismerésének az évfordulója is.

Feszült vagyok és ideges. Jövő héten lezárul az egyetemi pályafutásom utolsó fejezete is. Alig várom már. Ezután soha többé nem akarok vizsgázni semmiből.

"Asking who is the woman and who is the guy in a gay relationship is like going to a Chinese restaurant and asking which chopstick is the fork."