Woof

Scott Pilgrim az egyik legkedveltebb képregény sorozatom volt az utóbbi időben. A mozifilm változattal sem volt bajom, de a képregények alapból közelebb állnak hozzám, ezért nagyon bejött ez a kis kanadai független produkció. Egy srác mindennapi élete, szerelmekkel, videójátékokkal, álmodozással, ahol néha már teljesen elmosódik a határvonal valóság és fantázia között, de ahogy olvasod rájössz, hogy arra a bizonyos határvonalra nincs is szükség. Már magyarul is megjelent mind a 6 kötet. A sorozat befejeződött és normális esetben nem kezdenék ismertetőbe a blogomon keresztül, viszont az utolsó kötet utolsó pár oldalán történt valami idevágó. AZ egyik karakter <SPOILER ALERT> coming out-ol a legvégén. Ami igazából érdektelenné teszi a dolgot az, hogy egész végig szerepel egy meleg karakter, Wallace, a szobatárs.

Én aztán tényleg rajongója vagyok a "kötelező meleg karaktereknek" akkor, ha azok rendesen meg vannak írva és nem csak valami hamis sztereotípiát közvetítenek, azonban itt már szerepelt egy ilyen karakter. Kicsit feleslegesnek érzem az utolsó pár oldalon még egy "meleg csavart" belevinni a történetbe azzal, hogy az ultra macsó gitárost összehozzák a csendes hangtechnikussal. Ugyanakkor viszont jól szolgálja a berögzült sztereotípiák rombolását, miszerint minden meleg magamutogató nőies pojáca. Erőltetett csavar ide, vagy oda örülök, hogy talán felnő egy generáció, aki olyan sokat találkozik a témával minden féle médiákon keresztül a világ legtermészetesebb dolgaként tálalva, hogy talán ha a valóságban is szembe találja majd magát egy meleg személlyel, akkor is tudja majd egy vállrándítással kezelni a dolgot.

Minden éremnek két oldala van. A különbsége kettőnk közt az, hogy én látom a dolgokat az ő szemszögéből, számára viszont csak a saját nézőpontja létezik. Összevesztünk egy apróságon.

Én: Csak azt akartam, hogy ezt a maradék 10 percet velem töltsd az ágyban felkelés előtt. Olyan nagy kérés ez?

Ő: 10 perc miatt ekkora felhajtást csapni, ne akard már minden időmet beosztani és ne akard hogy minden percem veled töltsem!

Ez egy bizonyos fokú önzés és dac keveréke, amit valahol meg is értek. Ki vagyok én, hogy az ő házában szabályokat és jól bejáratott szokásokat szegjek meg? Ő ennyit lát belőle és nem tudja beleélni magát az én helyzetembe, hogy milyen zavaró az, amikor úgy érzed hogy a másiknak nem vagy annyira fontos, mint amennyire ő neked. Úgy érzed a reggeli tv műsor fontosabb neki, akármi legyen is az. Persze az is lehet hogy ez már valóban valami kóros féltékenység részemről...

Ugyanakkor ráébresztett arra, hogy mellette mindig az ő szabályai szerint fog kelleni játszani és talán sosem leszek egyenrangú társa, sosem fogja igazán figyelembe venni az én szempontjaimat.

Ezen kívül az összezörrenésünk egy csomó egyebet is a felszínre hozott, aminek egy részét még csak nem is értem. A legrosszabb az egészben az az indifferens hozzáállás volt. Ez van, ha nem tetszik mehetsz. Mintha neki nem is számítana...

Az érzés, amikor az ex-legjobb haverod az egyetemről, akivel végzés óta kb egy szót sem kommunikáltál, 7 év után felhív, hogy meghívjon az esküvőjére.

Ezt fogom csinálni a meghívóval, amit mégis elküld, annak ellenére, hogy szárazon közöltem, hogy nem fogok tudni elmenni.

Tudom, hogy nem ez a legfurcsább dolog a régi Batman képregényekben... Viszont nem olyan, mintha Batman éppen egy cruising negyed közepén sétálgatna? A háttérben egy kurva látható a stricijével, előrébb pedig egy "faboulus" fekete fiatalember zsíroz le egy menetet a bőrnadrágos úrral. Batman pedig meglehetősen magabiztosan mozog ezekben a körökben... Szegény Robin, mi mindent viselhet el otthon... biztos most is úgy tudja, hogy Batman épp bűnüldözni van. Nem is sejti, hogy megcsalják :)

Buzilaciéknál olvastam egy kommentben: "Népligetben szocializálódott"

Vajon én min szocializálódtam? Megvoltak a magam kis kalandjai... de azért remélem a fenti jelző rám nem igaz... Aztán belegondoltam jobban.

Múlt héten az edző teremben Handsome Devil megint hozta a szokásos formáját és képes volt felvenni egy kinőtt, szakadt, lógós rövidgatyát egy elnyűtt trikóval. Aztán ahogy néztem őt lopva, valamelyik tükrön keresztül azon kaptam magam, hogy áll a farkam. Rájöttem, hogy eszméletlenül felizgat ebben a szerelésben, de nem értettem miért. Most azt hiszem már tudom. Azért, mert én a 80-as évek Colt filmjein szocializálódhattam.