Woof

Mostanában nincs kedvem semmi mély értelműt írni.

Nagyszerű volt. Falling in love again and again, and I'm not talking about the city.

Bűntudatom van. Sokkal inkább, mint amikor még hazudoztam neki. Tudom, hogy hagynom kell neki időt, hogy feldolgozza, de nagyon bánt, hogy szenvedést okozok neki. Néha arra gondolok talán jobb lett volna, ha el sem mondom. A barátomról egyébként sem merek beszélni neki, szóval titkaim továbbra is vannak. Párizst sem mondtam még el és most már akárhogy is közlöm, mindenképp hideg zuhany lesz. Gondoltam rá, hogy azt hazudom többen megyünk, de igazából mi értelme lenne? Ha már elmondom akkor a teljes igazságot kéne elmondanom.

Aggódom a karácsony miatt is. Szeretnék kicsit otthon lenni anyával, hogy érezze, hogy milyen fontos nekem, ugyanakkor aggódom, hogy a barátom mit szólna hozzá. Ez azt jelentené, hogy ő egyedül lenne az ünnepek alatt. Viszont még sosem fordult elő, hogy nem töltöttem otthon a teljes karácsonyt, szóval, ha elmegyek valamiért pár napra hazulról annak jó indoka kell legyen. Ez nem könnyű.

 Tegnap az ebédről hazaérve apa elment még egy buliba a barátaival. Anya megkérdezte nézzük-e együtt az X-faktort. Lementem a nappaliba és már tudtam, hogy beszélgetni fogunk. A tv be sem volt kapcsolva. Anya jó kedvű volt, a szülinapját ünnepeltük korábban. Meggyújtotta az ajándékba kapott mécsest is, gyümölcsillatú lett a szoba. Csipkelődőn a lányokra tért, megint előkerült a téma, hogy miért vagyok ilyen "válogatós". 

- Anya, én egyáltalán nem válogatok. -A hangom komolysága meglepte és ő is komolyabb hangnemben folytatta.

- Igen, észrevettem, de nem tudom miért van ez.

- Mert nem érdekelnek a lányok.

- Hát akkor mi érdekel?

- A fiúk. -itt már megremegett a hangom. Kicsit el is sírtam magam, pedig nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ne tegyem.

Anya nyugodtan fogadta, kételkedett, de nem borult ki. Csak később sírta el magát egy kicsit. Próbáltam minél határozottabban kimondani, emiatt pedig úgy tűnhetett, mintha egy új hóbortomat közölném. Ezért is felelte azt, hogy jajj, dehogy vagy te meleg, hisz olyan jól kijössz a lányokkal. Itt egy hosszú beszélgetés kezdődött, elmagyaráztam, hogy régóta tudom magamról, hogy mit éreztem, hogy ez nem azt jelenti, hogy gyűlölném a lányokat, hogy persze hogy jól kijövök velük, hisz a fiúk közt mindig is kakukktojásnak éreztem magam, akinek minden mozdulatára és mondatára ügyelnie kell. Meséltem a barátaimról, hogy mennyivel könnyebb így, hogy nem kell szerepet játszanom. 

Szegény persze magát okolta, hogy hol ronthatták el. Próbáltam megértetni vele a genetikai hátterét és hogy sem ő, sem más nem tettek soha semmit, ami ide vezetett volna. Aztán leteremtett, hogy miért nem mondtam el korábban és hogy mennyit szenvedehettem emiatt egymagamban. Erre csak azt tudtam felelni, hogy amíg magamat nem fogadtam el, addig én is hittem benne, hogy ez még változhat és féltem elmondani. 

Persze felmerült a kérés, hogy legalább adj esélyt a lányoknak. Meséltem neki a próbálkozásaimról, analógiaként felhoztam, hogy "miért, te adtál esélyt a lányoknak?" Nem, mert ez nem így működik. Az ember tudja mit akar anélkül, hogy mindent kipróbálna és azután választaná ki azt, ami a legjobban tetszett.

A beszélgetés során elhangzott, hogy "Ez nem számít, akkor is a fiunk vagy és ugyan úgy szeretünk". Erre akkor nem tudtam mit felelni, féltem hogy sírva fakadok. A vége felé, mikor a hallgatások hosszabbra nyúltak megkérdezte, hogy mit mondhatna még. Erre azt mondtam, hogy amit hallani akartam azt már kimondtad. Megölelt és mindketten sírtunk egy kicsit.

A barátomról nem beszéltem neki, szerencsére nem is kérdezte, hogy van-e. Félek, hogy nehéz lesz majd megemésztenie, hogy egy nálam idősebb férfiról van szó. Jobb, ha ezt későbbre halasztom. Párizst sem mondtam még el, de az utazásig el fogom.

Sajnálom, hogy pont a szülinapján közöltem ezt a hírt. Szegény annyira összetört volt, a kezében az üdvözlőkártyáját szorongatta egész végig. Azt olvasgatta mielőtt beszélgetni kezdtünk. Ugyanakkor egy ilyen hír közlésére egyébként sincs "megfelelő alkalom". Örülök, hogy megtettem és örülök, hogy jól fogadta. Apának még nem mondjuk el.

A családi ebédnél felmerült a színház. Majdnem rávágtam nagy lelkesen, hogy milyen volt legutóbb az operában, de aztán eszembe jutott, hogy kivel voltam és inkább hallgattam. Szerettem volna elmesélni mit láttam, milyen élmények értek, de nem tehettem. Egyre több dolgot nem oszthatok meg. Erre az asztal másik végében apa rákezdi: "Ja, a nemzeti élén is egy köcsög van. Gyalázat." ... "Hallottam, kitett valami táblákat a színházba, hogy melegek velkom. Faszért kell ezt más arcába nyomatni? Még reklámozzák is magukat."

És valóban, apám és az a sok begyepesedett vidéki ember csak ezt látja: melegek = ellenség --> minden amit tesznek helytelen. Fel sem merül bennük, hogy másik szemszögből lássák a dolgokat. Számukra olyanok, mint a cigányok, vagy a románok, akiket alapból gyűlölni szokás, magunktól meg sem kérdezve azt, hogy: Miért?

Próbáltam az asztalnál ülve olyan mélyre süllyedni, amennyire csak bírtam. Szeretnék néha elsüllyedni mások helyett szégyenemben.

Azt tervezzük, hogy még karácsony előtt elutazunk Párizsba pár napra. Én még sosem voltam, neki meg nagy kedvence a város. Azonban fogalmam sincs mit mondjak otthon. Idén már voltam egyszer külföldön vele, akkor azt hazudtam anyáéknak, hogy barátokkal mentem. Meg is jegyezte később az élménybeszámoló közben anya, hogy milyen fura, hogy nincs egy képem sem a barátaimról. Akkor azt hazudtam, hogy az ő kamerájukon vannak a csoportképek és csak később kapom majd meg őket. Szóval alapból furcsállanák, hogy kétszer is "nyaralni" megyek egy évben, illetve a "barátaimmal megyek" szöveget is necces lenne újra elsütni.

Kérdés: Szerintetek mit tegyek?

- Viselkedjek felnőttként és mondjam azt, hogy elmegyek Párizsba egy barátommal, akármilyen sok kérdést is vetne ez fel?

- Ne mondjak semmit, tegyek úgy, mintha itthon lennék, ha abban a pár napban esetleg felhívnak?

- Adjak be valami enyhébb hazugságot? Pl hétvégi ház a hegyekben haverokkal, csak azért, hogy legalább azzal képben legyenek otthon, hogy elutaztam?

Vajon nem lesz rosszabb ezt a hazugságot görgetni? Úgy értem, ha nem mondom el, akkor nem vehetek senkinek szuvenírt, nem mutathatom meg a fotókat és nem mesélhetem el az élményeimet sem. Valóban gyerekes dolog lenne ezt tenni?

Annak idején tanítottak hittanon valamit a bálványokról... de legalább az óvszerhasználat felett szemet hunynak... már az is valami, nem?

Valaki nemrég azt mondta mennyire hiányzik neki a régi kapcsolatából az, amikor a reggeli orbitális szex után napközben jön/megy egy sms, ami szerényen köszönetet mond az élményért. Na itt tartunk mi most már egy ideje. Ma sem volt ez másképp :D

Most elugrom kondizni, este megnézem a várva várt új évad első epizódját a Misfits-ből! Holnap meg irány Bécs a hétvégére!