Woof

Idejét sem tudom mikor töltöttem már otthon a szülői házban utoljára egy nyugodt, teljes hétvégét. Az életem észrevétlenül pörgött fel. Persze egyik hülyeséget követem el a másik után, de élvezem. Minden hétvégére jut valami. Múlt hétvégén pl megismertem egy férfit, akibe bele tudtam volna szeretni (azaz a fürdővizét is meginnám). Ezután rögtön még egy új élmény következett.

Meleg buli, nem a szokásos helyen. Ilyenben még nem voltam, féltem is tőle. Nem az én világom a club scene, ennyit már tudok, azt a fajta zenét is nehezen viselem, szóval voltak aggályaim. Kocsival mentem, mert úgy gondoltam lenézek, de valószínűleg 20 percen belül le is tudom a dolgot. Hát nem így történt. Olyan sok új ember van az életemben, hogy még kódneveket sem tudtam adni nekik, de egy baráttal mentem, majd bennt találkoztam még néhány másik haverral. Jó volt velük lógni, még akkor is ha folyamatosan basztattak amiért nem iszom. Mellesleg kifejezetten büszke vagyok arra, hogy sikerült józanul élveznem a bulit. Nagyon rég nem csináltam már ilyet, utoljára talán gimiben.

Ahogy elnéztem szinte mindenki ismert mindenkit minimum látásból. Kicsi ez a meleg világ, olyan mint valami kifacsarodott kis család. Furcsálltam hogy nem nagyon ismerkedett senki senkivel. Talán azért mert már egyébként is ismerték egymást. Az emberek csak álltak és nézelődtek, a nagy részük meg valami anyag hatása alatt monoton kalapált.

Persze ezen a hétvégén újabb party. Egyesek szerint mókuskerék az egész. Valóban az, de még túl új nekem ahhoz, hogy feladjam a reményt.

Ez most nagyon "mocskosbuzi" bejegyzés lesz, de ezt a naplót magamnak is írom, magam előtt meg nincs mit szégyellnem. Nyoma kell hogy maradjon, mert ma van a napja hogy megvolt életemben az első tökéletes szexpartner. Sajnos csak egy laza szex volt, az illető természetesen túrista, ráadásul foglalt is, de ugye mi az nekem... Kinézetre amit megálmodok, minden tekintetben 10/10. Korban szintén pont az ideálom. Tökéletes volt és most nagyon boldog vagyok. Ez a lényeg.

El sem tudom mondani mennyire tetszik ez a McDonald's reklám. Nem mintha egy melegbarát mekibe szívesebben járnék (nem mintha buzdításra lenne szükségem a mekibe járáshoz). Csak egy hétköznapi beszélgetés, hasonló szituációt számtalanszor átéltem már. A tény hogy mekiben zajlik szinte nevetséges is lehetne, de nekem mégis szimpatikus ez a nyitott hozzáállás. Hogy a "Come as you are" szlogennek be merik vállalni ezt a jelentését is. 

Mitől van az, hogy egyik napról a másikra már nem kívánsz valakit, akiért korábban majd megvesztél? Ez mondjuk évek házasságában talán kicsit érthető is, nade egy laza, szexen alapuló kapcsolatban? Nagyon elbaszott ember vagyok...?

Rég írtam. Sokminden történt, de valahogy nem volt ingerenciám arra, hogy közzé tegyem. Kezdek egyensúlyba kerülni és a blogolás is olyan kicsit mint a hit. Akkor a legerősebb, ha baj van. Ergó most nincs baj. Ez jó így.

Hétvégén belekóstoltam a bécsi meleg életbe. Érdekes, hogy ilyen közel van, de még soha nem néztem rendesen körül a városban. Úgy értem nem-melegként sem. Egy haverom megmutatott pár helyet, persze a meleg témákra koncentráltunk. Voltunk egy klassz könyvesboltban, ahol rengeteg meleg témájú album és képregény is kapható volt. Naná hogy vettem egy Tom of Finland gyűjteményt! Persze megnéztük azt a bizonyos híres szaunát... Hát hűha. Tetszett, bár az elején legalább 30 percet bolyongtam míg visszataláltam a bárpulthoz. Sok vendég volt, de nem volt olyan ég és föld különbség a felhozatlban szerintem. Volt pár jó pasas, de azért nem volt az a földi paradicsom, aminek sokan beállítják amikor a hazai szaunákkal hasonlítják össze. Tény, hogy a létesítmény maga szép, igényes és hatalmas. Szauna után egy buliba mentünk este. A zene meglepő módon retró volt és nekem leginkább az jött le, hogy a légkör családias és mindenki ismer mindenkit. Jó volt, kedves, közvetlen emberek. Nyunyók csak nyomnyi mennyiségben és megismertem a híres Sepp of Viennát is. Ő egy grafikus, akinek régóta tetszenek a rajzai, mellesleg pedig övé a Hard-on klub is, ahová szintén beugrottunk, de elég lassú este volt. Hogy ne legyünk teljesen mocskos buzik, beiktattuk a Schönbrunni kastélyt is, de persze nem csoda hogy ezek után leginkább a meztelen férfiszobrok maradtak meg az emlékezetemben onnan is :)

Nem akartam bejegyzést írni, de elkezdtem blogokat olvasgatni és kedvet kaptam.

Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy vajon mennyire helytelen az, amit teszek. Elengedtem magam, sok gátat ledöntöttem, kirpóbáltam új dolgokat. Vajon ez egy fázis, amint minden egészséges szexualitású meleg férfi keresztül megy, vagy ez egy exponenciálisan fokozódó kóros állapot? Mi van ha egyre vadabb szituációkat kezdek el keresni, mert a hagyományos szex már nem elégít ki? Mi van, ha minden alalommal új partnerre vágyom majd, mert ugyan az a személy már nem elégít ki?

Kérdések, amik megijesztenek. Ilyenkor arra gondolok, amikor Playboy vigyorogva arról mesélt, hogy az első kapcsolatát a ligetben ismerte meg és 4 évig tartott... Más meg elmosolyodott, mikor az egyik buzibárban nekidőltem egy bárpultnak, majd odahajolt hozzám és a fülembe súgta: "itt ismertem meg az exemet a pultnak pont ehhez a részéhez támaszkodott". Mások emlékeiből próbálok reményt teremteni arra, hogy ez esetleg velem is megtörtnéhtet majd egyszer.

Megdőlni látszik az elméletem, miszerint nem én vagyok az egyetlen meleg a családunkban. Az unokanővéremre gyanakodtam. Sosem volt senkije és mostanában rejtélyes találkozókra kezdett járni. Gyanús volt, mert ennyi idősen miért titkolná egy lány ha pasija van? Főleg, hogy még soha nem volt neki senki komoly. Egy okot tudtam rá elképzelni, mégpedig azt hogy nem pasas az illető. Nemrég azonban kiderült hogy mégis az. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy: igen, az unokanővérem hihetetlenül awkward socially.

A szüleim szinte suttogva közölték velem az információt, mert titok hogy tudják. Megkértek hogy ne is beszéljek róla az unokanővérem előtt, majd apám hozzátette vigyorogva, hogy én biztos megértem, hisz én is folyamatosan titkolózom előttük.

Na erre nem mondtam semmit. Elég sokkoló lenne számukra ha most csak úgy mindent a nyakukba zúdítanék. Viszont bámulatos ez a struccpolitika, amit folytatnak. Igazi don't ask, don't tell. Ezt a kifejezést az amerikai hadseregre szokás használni, ahol mindenki tudja hogy rengeteg a meleg, mégis igyekeznek nem tudomást venni róla. Nem kérdezik és nem is mondják el. Nemrég pont posztoltam egy képet a témában.

A szüleim ilyen szempontból simán lepipálják az USA hadseregét. Érzik, hogy valami nincs rendben, de nem kérdeznek soha semmit. Nem hinném hogy annyira open minded gondolkodásúak lennének, hogy arra várnak, hogy a saját tempómban közöljem velük a hírt, amikor már felkészültnek érzem magam. Szerintem egyszerűen félnek és követik a jobb félni, mint megijedni elvet. Elméleteket gyártanak arra, hogy miért nem csajozok, gondolom a fantáziáikban egyszer csak betoppanok majd egy csinos lánnyal és bemutatom majd őt, mint barátnőmet, akivel már régóta járunk titokban. Nem is tudom mi a helyesebb, hagyni őket tovább fantáziálni, vagy inkább felrázni. Úgy érzem egyre jobban távolodom tőlük, egyre kevesebb dolgot osztok meg velük az életemből. Félek, hogy ez folytatódni fog, én előre nézek, ők pedig nem fognak utánam nyúlni. A legvégén pedig persze az én hibám lesz, hisz ők mindig itt voltak, beszélhettünk volna, ha akartam volna...

Jellemző. Ráveszem végre magam hogy kimenjek a ligetbe egy kis cruise-ra hazafelé jövet, erre pont egy rendőri ellenőrzésbe futok bele. Persze továbbhajtottam, mint akinek fogalma sincs hová vezet az a bizonyos zsákutca... Nem irigyeltem azokat a srácokat, akikkel épp a zsaruk tárgyaltak. Vagy lehet hogy kellett volna?