Szerző: Woofer on 2008.12.25. 08:00

Boldog Karácsonyt fiúk, lányok!

1 hozzászólás

Boldog Karácsonyt

Szerző: Woofer on 2008.12.24. 00:23

Levél a Mikulásnak Pápának

Kedves Pápa bácsi!

Sajnálattal értesültem arról, hogy idén a "rosszfiú" listájára kerültem. Teljesen önhibámon kívül. Úgy érzem semmit nem tettem, amivel ezt kiérdemelhettem volna. Ön szerint az én szexuális beállítottságom Isten ellen való bűn, és hosszútávon a világ rákfenéjévé válik. Én ugyan sokkal jobban tartok attól, hogy a környezetszennyezés fog rövidtávon azzá válni, de ez most nem tartozik ide.

Az Ön álláspontja szerint az egyetlen megoldás ha sürgősen változtatok az életvitelemen. Jelentem én készültem. Már próbáltam ezt korábban. Próbáltam "átnevelni" magam, próbáltam az ellenkező nemre fókuszálni, de sajnos nem elégített ki igazán. Aztán megpróbáltam az önmegtartóztatást is, de ez sem működött hosszútávon. Eközben átestem egy depressziós perióduson is, ami ugyan csak enyhébb volt, de ismerek olyan sorstársat, akinek bizony az öngyilkosság is eszébe jutott egy hasonló szituációban. Ez ugyebár megintcsak halálos bűn, az Ön kódexe szerint, tehát kiutat ez sem jelent.

Az ember megpróbálhatja megváltoztatni a vele született tulajdonságait, pl átszínezheti a haját, vagy hordhat színes kontaktlencsét. Megkérdezném azonban hogy a heteroszexuális társaim közül hányan próbálták már elnyomni az egyik legelemibb ösztönüket, a nemi vágyat? Nem Öntől kérdezem, hisz Ön szent ember, valószínűleg könnyedén vesz ilyen apró akadályokat. De nekünk, átlag halandóknak, ez sikerült már? Elnyomni a szinte egyedüli állati örökségünket?

Tegyük fel, hogy erős vagyok, elnyomom a vágyat, igyekszem normálisan élni, megházasodok. A genetika annyit már tud, hogy a homoszexualitást nem a férfi örökíti tovább, szóval az utódaim szempontjából nem követek el hibát, hisz nem tudom továbbörökíteni ezt a velemszületett tulajdonságomat. A hajszínemet lehet, a testalkatomat lehet, de ezt nem. Ezzel tehát teljesítettem az emberi nem felé előírt kutyakötelességem, most máris egy lépéssel távolabb vagyunk attól a bizonyos rákfenétől.

Viszont mi van, ha mégsem vagyok elég erős? Mi van, ha megromlik a házasságom, amiről már a kezdetekben tudtam hogy bizonytalan alapokra épül? Gyakorlatilag hazudtam az oltárnál, ami ugye az Ön kódexe szerint megintcsak bűn. Pedig én csak az Ön tanításai szerinti irányba próbáltam meg terelni az életem. Marad utánam egy csonka család, és egy rakás szenvedés. Nem csak nekem, hanem minden családtagomnak.

És most lássuk az alternatívát.

Ön kimondhatná, hogy csak a szeretet a lényeg, mindegy milyen neműek között is áll fenn. Ezzel megnőne az ismert homoszexuálisok száma, hisz többen mernék vállalni önmagukat, de a tényleges szám nem növekedne. Az mindig is ennyi volt. A homoszexuálisok száma a genetika szabályait követi, nem az emberi törvényekét. A társadalom egy bizonyos szelete mindig homoszexuális lesz, ahogy egy szelet mindig is szőkének születik majd, egy szelet pedig kékszeműnek. Nem kell attól félni, hogy idővel majd csak szőke emberek élnek a Földön.

Ezzel viszont jelentősen megkönnyítené egy társadalmi réteg életét, akik így szeretetben és boldogságban tölthetnék az idejüket a Földön. Ehhez nincs joga mindenkinek?

Sokat használják, elcsépelt mondások: A szeretet nem ismer határokat, sem időt, sem távolságot és sorolhatnám még hogy mi mindent... a végére azonban annyit tennék még hozzá, hogy a szeretet nemet sem ismer.

Boldog Karácsonyt...

9 hozzászólás · 1 trackback

Run neon tiger!

Szerző: Woofer on 2008.12.23. 19:05

...

I don't wanna be kept, I don't wanna be caged, I don't wanna be damned oh hell
I don't wanna be broke, I don't wanna be saved, I don't wanna be S.O.L
Give me rolling hills so tonight can be the night that I stand among a thousand thrills
Mister cut me some slack, cause I don't wanna go back, I want a new day and age

...

 

Címkék: killers tiger neon
szólj hozzá

Silver daddies

Szerző: Woofer on 2008.12.22. 20:38

A múltkor valaki nagyon lelkesen helyeselt, amikor a "sportos őszes" téma szóbakerült. Elárultad magad barátom.

Ez a bejegyzés most minden tekintetben a te ízlésedet fogja szolgálni. Enjoy :)

 

 

 

 

2 hozzászólás

and the shit hits the fan...

Szerző: Woofer on 2008.12.21. 20:23

Ezt is megéltem. Belépve az egyik meleg társkeresőre az újonnan regisztrált tagok fotói közt az egyik saját fotómra bukkantam. Ezt akár bóknak is vehetem. Valaki úgy próbál meg érvényesülni, hogy nekem adja ki magát, mintha én valami követendő példa lennék. Igen, vehetném bóknak, vagy akár fel is háborodhatnék, de igazából lényegében csak szánalmat érzek.

Te szánalmas szegény szerencsétlen! Vállald már önmagad, legalább egyszer az életben! Hogy a fenébe akarsz így ismerkedni? Mit mondasz majd a találkozó előtt neki? "Bocs, a képeken nem is én vagyok?" Szerinted mennyi az esélye, hogy ezek után bárki is találkozni akar még veled? Vagy elmész, és meghagyod neki a meglepetést élő adásra? Tudod remélem, hogy minimum pofánvág majd az illető.

Ezeket komolyan magyarázni kell még egy felnőtt embernek? Ilyenkor azért megrendül a hitem az emberiségben...

Címkék: buzik
7 hozzászólás

My kinda men...

Szerző: Woofer on 2008.12.21. 02:01

Random woofie képek Magnifique-nek egy éjszakai csetelés emlékére. Tudomásomra jutott, hogy nem elég mocskos a blogom.

Imádom a nyarat, imádom az érettebb férfiakat a strandon egy szál fürdőgatyában. Jó ezen elmerengeni ezeken a hideg téli éjszakákon, amikor legszívesebben meghepmergetnél valakit a kellemesen meleg homokban a csillagok alatt... Hmmm... a meleg és a homok szavak használata egy mondatban kicsit talán szuggesszív...

 

Na akinek a fentebbi daddy-típusok nem jöttek be, legyen itt egy kis vigasz a számára...

 

 

P.s. Ha valaki elárulja a kódját, hogyan tudok kisebb képet thumbnailként beilleszteni, hogy a nagyobb verzióra hivatkozzon, akkor ezeket mamut méretben is megkap6játok.

1 hozzászólás

Szerző: Woofer on 2008.12.21. 00:11

Vannak emberek akik nem a monitorra meredve töltik ezt a mai estét. Na nem mintha panaszkodnék, szeretek esténként sokáig szörfölni, zenét hallgatni a youtube-ról a háttérben... Mindig természetesen kezeltem a magányt, sosem zavart igazán, sőt gyakran tudatosan kerestem is. Mégis jó tudni, hogy emberek találnak egymásra folyamatosan a világban, akár most is. Egyről konkrétan tudok, mert nekem is részem volt az egymásra találásukban. Ebben van gyakorlatom, hoztam én már össze jelenlegi házastársakat is. Jelen esetben ugyan, csak egy virtuális ajtón löktem be az illetőt (értsd: rábeszéltem egy regisztrációra). Csodálatos, hogy néha milyen apróságokon múlhat a  boldogság.

Két ember most nagyon boldog, és én is mosolygok magamban valahányszor rájuk gondolok. Nagyon jó érzés, bizserget belül.

Címkék: boldogság
szólj hozzá

Szerző: Woofer on 2008.12.19. 22:44

Az a perverz gondolatom támadt, hogy hajnalban felkelek és kimegyek futni a tóhoz. Aztán rájöttem, hogy valószínűlrg elmerülök a sártengerben mire a tóhoz érnék. Meg valami biztos esni is fog, és egyébként is hiányzik a megszokott threadmill-em a megszokott edzőteremben, a megszokott városban. Hiányoznak a megszokott barátaim, és hiányzik a megszokott életem. Én nagyon szorgalmasan próbálom szokni az újat. És elszántan őrzöm a lelkesedésem... de nem könnyű.

 

1 hozzászólás

Szerző: Woofer on 2008.12.18. 21:05

Már a második mondatával a tárgyra tér. Túl jól ísmer. Tudja hogy máris keményen áll a farkam, és kíméletlenül ki is használja.

Még jó hogy a helyszín az msn. Végülis az én hibám, én kerestem őt. Ő sosem keres, pedig szinte mindig online. Ez valahol zavar. Ugyanakkor mindig felkínálja a vad, állatias szex lehetőségét. Volt idő amikor másra sem vágytam csak erre. Volt idő, amikor a legszerencsésebb pasasnak éreztem magam a világon, amiért megkaphatom őt, ahogy és amikor csak akarom.

Azóta valami elromlott bennem. Mint egy óra, aminek a mutatója hirtelen az ellenkező irányba kezd járni. Igaz hogy az óra ezzel használhatatlanná válik, viszont egyben a világ egyik különös csodája is lesz. Így válik használhatatlanná a korábbi életem, és nyílik meg egy új, remélhetőleg jobb.

Már csak az a kérdés hogy lesz-e elég erőm ellenállni neki? Lesz-e elég erőm ahhoz, hogy a bennem tomboló állatot olyasvalakire szabadítsam, aki igazán fontos, hogy aztán ez a tomboló erő valami csodálatosat alkosson.

Vagy egyszerűen szabadon engedem vele, kitombolja magát érzelemmentesen, ösztönből, és a végén az energia elenyészik ... majd újratermelődik bennem, hogy a körforgás újraindujon? Végülis ez az élet rendje az állatvilágban... Circle of life.

Én az embervilág körforgását akarom, ami ettől abban különbözik, hogy érzelmek is szerepelnek az egyenletben.

...

Most nem tudom helyesen értelmezem-e a dolgokat. Mindenesetre boldogan írom le hogy Welcome back my friend!

2 hozzászólás

Goodbye my friend...

Szerző: Woofer on 2008.12.17. 22:28

Eszméletlenül fura érzés úgy búcsúzni valakitől mintha ezer éve ismernéd, holott csak a blogját olvasod, azt is csak pár hónapja. Meglepődsz a könnyeken is, bár búcsúztál már könnyesen pár havi ismeretség után, szóval ez nem olyan nagy kuriózum talán... Egyébként is, ez a szemétláda olyan szívhezszóló zenét tett be... Meg a füst is csípi a szemem...

Menj, járd az utad Barátom! Én is járom a magamét, és örülök hogy összefuthattunk ezen a virtuális sztrádán és irányt mutattál nekem.

Köszönöm...

tudom, nem tartozom köszönettel... pedig igen.

Rohadtul nagy köszönettel tartozom.

szólj hozzá
süti beállítások módosítása