Pornó

Szerző: Woofer on 2008.10.08. 16:20

Tudom, ezzel valószínűleg bizonytalan talajra tévedek, már ami ennek a poszntak a fogadtatását illeti. Leszögezem, a célom nem a megbotránkoztatás. A pornófilmek mostanában fontos részét képezik az életemnek, mivel nincs állandó kapcsolatom, és valahogy le kell vezetnem a feszültséget. Szükségem van rájuk, hogy magamnál maradjak, és gondoltam leírom milyeneket szeretek.

Amíg kollégiumban laktam valósággal majd megvesztem azért, hogy végre hazamehessek és rendesen kiverhessem. Olyan 2-3 hetente jártam haza, és bizony nagyon hiányzott a ponró gyűjteményem. Persze néztünk poreszt a koliban is, de azért ennyi nem elégít ki... Bármikor kimehettem a WC-re is egy laza pásztorórára, de én szeretem megadni a módját, így ezzel a lehetőséggel tényleg csak végszükség esetén éltem.

Az otthoni pornógyűjteményem javarészt olyan heteró jelenetekből állt, amelyekben tetszettek a férfiak. Egyrészt mert nem mertem rákeresni egyéb témákra, másrészt mert akkor még nem is volt túl gyakori a melgpornó a neten. Olyan 22 lehettem amikor az első meleg filmet letöltöttem. Már nem tudom pontosan melyik volt az, de valami kora 90-es évek beli film volt. Szőrős nagy medvékkel.

Emlékszem meglepett hogy milyen sok fizikalitás van a filmben. Ölelkezések, csókok... ehhez nem voltam hozzászokva a heteró filmekben. Ott a jelenet nagy része alatt a behatolást látni teljes zoom-on, a férfi szereplő arca gyakran nem is látszik, és az egyetlen testi kontaktus a két színész közt a behatolási pont. A túljátszott női sikolyokat már meg sem említem...

Útálom ezeket a steril dugásokat.

Persze a homó filmekben is előfordul ez, én csak azt mondom könnyebben lehet viszonylag minőségi filmeket találni homo kategóriában. Már csak azért is mert ez a kategória nem olyan hatalmas nagy, mint a heteró, ahol naponta kijön vagy 200 új film.

Nagyon szeretem pl a Real couples sorozatokat, ahol a színészeken valóban látszik, hogy élvezik az együttlétet.

Szeretem a 70-es 80-as évek filmjeit is, különösen a Colt stúdiótól, bár ezt nem fair felhoznom, mert a vintage heteró pornó is jobb minőséget képvisel nálam a mai, teszem azt Private tucattermékeknél.

A twink (fiatal fiúcska, nálunk nyunyó)  kategória értelemszerűen nem érdekel, a hunk (izmosabb, huszonéves srác) kategória is csak ritkán. Én javarészt az érettebb korosztályra utazom. Most sorolhatnám a kedvenc színészeimet, vagy stúdióimat, de ehelyett inkább bevágok egy klippet, ami szummázza az eddigieket. Na az ILYEN filmeket szeretem:

(Vigyázz! NSFW! Youtube videó, szóval konkrét szex nincs benne, de azért necces az anyag!)

 

Ők egyébként Eric Korngold és Tom Chase az Open house című filmből. Az elsők közt láttam ezt a filmet is, és szinte az agyam eldobtam tőle. Máig az egyik abszolut kedvencem, úgy hogy ezen két címszereplő az orális szexnél (sajnos) nem kerül közelebb egymáshoz... Pedig azért megnéztem volna...

Tom Chase, ha lehet most még jobban néz ki, mint ekkor. Imádom a filmjeit. Eric-et sajnos ebben a filmben láttam egyedül, viszont gyakran feltűnik Lazybear- és egyéb medvés bulikon.

Na ez a kategória jön be nekem. :)

Címkék: szex pornó gay homo
1 hozzászólás

Out

Szerző: Woofer on 2008.10.07. 20:32

Tegnap a vonatbaleset miatt otthon ragadtam, és olyankor néha bekapcsolom a tv-t. Nagyon nagyon ritkán nézek tv-t. Ami show érdekel, azt leszedem a netről, még akkor is ha mondjuk adja valamelyik magyar csatorna is.

Szóval tegnap kapcsolgatom a tv-t és megakadok a Balázs show-n. Egy nyunyó srác arról sírt, hogy 19 évesen még nem engedi őt el sehová az anyja. Ezek után anya be, srác fal mögé, majd elő és Balázs közli az anyával, hogy a srácnak még van egy vallomása.

Itt már biztosan tudtam mi következik

"Anya én buzi vagyok."

A buzi szót kisípolták, mellesleg a lehető legrosszabb szóválasztás szerintem. Annyi egyéb szinonímát mondhatott volna rá ami sokkal inkább megállta volna a helyét a televízióban. És ha már itt tartunk, mi ez a nagy "outolok a tv-ben!" mánia? Csodálkozom, hogy még nincs külön show, ami csak ezzel foglalkozna... Miért jó ez? Miért jó a legszemélyesebb magánügyedet az ország elé tárni?

Sosem fogom ezt megérteni.

Az anya sírógörcsöt kapott. Nem is csodálom. Nem úgy értem, hogy ez a legelvárhatóbb reakció egy outolásra, de érthető tekintve hogy a kisfia egy ország előtt tette ezt. Szóval megértettem hogy sírt... persze ha azt válaszolta volna, hogy "Rendben kisfiam, nincs ezzel semmi baj." akkor hol maradt volna a dráma?

Sokaktól hallom, hogy az ilyen show-k csak megjátszottak. Egy ismerősöm volt egyszer egy ilyenben. Valami olyasmi derült ki, hogy a barátnőjének rajta kívül még két másik pasija is van. A srác úgy ment el, hogy nem tudta milyen show-ra megy, csak egy meghívót kapott a tv csatornától. Szóval el tudom képzelni, hogy a reakció igazi volt. A nő maga elég szűklátókörűnek tűnt ahhoz, hogy ezt a reakciót valóságosnak érezzem. Főleg, mivel nem is volt igazán egyértelmű, hogy azt a sok "Ezt nem teheted velem kisfiam!" felikáltást most arra érti-e hogy a srác nem lehet meleg, vagy arra, hogy ilyen helyzetben hozta őt a tv-ben...

Mindenesetre egy dologban hasznomra vált hogy láttam az adást. Hiszek benne, hogy az én anyám ennél intelligensebb és nyitottabb. Persze én biztos hogy nem egy showműsorban tálalnám neki az egészet, akkor azért ő is kiakadna. Egyelőre a wait and see stratégiát követem ezzel. Azaz nem outolok, várok...

- Egyrészt egy olyan férfira aki miatt képes lennék outolni.

- Másrészt arra, hogy ahogy az idő múlik a szüleim egyre inkább szembekerülnek a kérdéssel... "Hogyhogy még nincs barátnője? Lehet hogy meleg?" Talán ha efféleképp ismerkednek a gondolattal maguktól, akkor kevésbé sokkolja majd le őket a hír.

Címkék: balázs show buzi coming out
1 hozzászólás

Érzelmek?

Szerző: Woofer on 2008.10.05. 19:57

Amikor elhatároztam, hogy kiélem titkos fantáziáimat és kipróbálom a szexet egy férfival megfogadtam magamban, hogy nem fogok érzelmeket engedni egy ilyen kapcsolatba. Egyenlőre legalábbis nem. Csak szex lesz és más semmi.

Nos, furcsa de úgy néz ki eddig tartott a dolog. Valahogy elkezdtem vágyni egy érzelmi kötelék iránt, pedig annál félelmetesebb dolgot eddig el sem tudtam képzelni. A lányokkal való kapcsolataimból is hiányzott mindez. Amint úgy éreztem hogy egy lány túlságosan kötődni kezd hozzám érzelmileg, rögtön a kiutat kezdtem keresni a kapcsolatból. Az meg hogy én kötődjek hozzá hasonlóképpen, fel sem merült bennem. Azaz talán egy általános iskolai nagy szerelmemnél mégis, viszont máig sem vagyok biztos abban, hogy valóban szerelem volt-e az, amit akkor éreztem. Elvégre nagyon fiatal voltam, és attól félek az inkább egy erős birtokvágy volt, semmint szerelem. Mint amikor egy klassz játékot nagyon akarsz, mert ha neked van az osztályból egyedül, akkor hirtelen te leszel a  legnépszerűbb srác.

Persze ha ez így van, felmerül a kérdés, éreztem-e valaha is szerelmet? Sokszor éreztem hogy tetszik egy lány, de ez legtöbbször szimpátia volt, mert jó fej volt, jó volt vele lógni, vigyázni akartam rá, birtokolni, de szinte sosem akartam őt szexuálisan. Eleinte biztos hogy nem, akármilyen jól is nézett ki. Ha pedig sosem éreztem igazán szerelmet felmerül a kérdés, hogy képes vagyok-e rá egyáltalán? Lehet hogy üres vagyok érzelmileg?

Most úgy érzem képes lennék szeretni egy férfit. Elég szerencsés voltam az eddigi partnereimmel, mert mind nagyon közel álltak az általam tökéletesnek tartott férfiképhez fizikailag. De vajon nem teszi-e mindez túl magsra a lécet nálam? Nem lehet, hogy ezután minden kapcsolatom már csak "kompromisszum" lesz?

És ha mégis beengedek érzelmeket a kapcsolataimba, nem lehet hogy ezzel túl sebezhetővé válok? Nem bonyolódik szignifikánsan túl az életem, hisz egy ilyen kapcsolatot sokkal nehezebb titokban tartani, mint a csak szexen alapulókat. Márpedig a titoktartás még mindig az elsődleges prioritásaim közt van. Szóval vajon megéri mindezt a bonyodalmat az, hogy reggelente egy férfi mellett ébredhetek, átölelve őt, érezve a teste melegét, hallgatva a szuszogását, azzal a határozott meggyőződéssel, hogy ezt a pillanatot most soha semmiért nem cserélném el? Most megválaszoltam a saját kérdésemet?

...

Be akarok indítani egy hét képe sorozatot is. Mai posztomhoz méltóan egy érzelmes képpel kezdek. Aki ennek láttán nem suttogja legalább el azt hogy "Awwww..." az...az... az majd később kap valami keményebbet is :)

(Imádom, ahogy a kopasz férfi becsúsztatja a kezét a másik trikójának a pántja alá. Annyira természetesen ösztönös gesztus, emellett pedig annyira... aranyos. Igen, kimondtam: ARANYOS.)

Címkék: férfi érzelem
4 hozzászólás

Karma

Szerző: Woofer on 2008.10.03. 00:37

Szóval emlékeztek, hogy úgy volt, hogy lehet hogy találkozom Tex-szel pénteken?

Nos a hétfői akció óta nem volt online. Egy e-mail-t küldtem neki, illetve még egyet ma reggel, hogy mi lesz akkor a holnapi nappal, plussz egy sms-t még korábban. Nem válaszolt.

Aztán ma edzés után még írtam neki egy újabb sms-t. És most 10 preccel éjfél után gerjedni kezdett a hangfalam, miközben filmet néztem a számgépemen.

'Tííít-tíít.'-mondtam magamban bánatosan...

és

"TÍÍÍT-TÍÍT" TÉNYLEG SMS-em jött! Ő írt. Megírta, hogy 16 órázott az elmúlt napokban, fáradt, és a szekcióját átették holnap délelőttről délutánra. Utána pedig záróvacsora, szóval ez már nem fog összejönni. Igen, rossz hír, én mégis megkönnyebbültem, sőt örültem is. Lassan ugyanis azt kezdtem gondolni, hogy valami rosszat tettem, hogy mégsem jöttem be neki igazán... meg egy csomó egyéb hülyeséget is.

Örülök, hogy tisztázódott a dolog, és remélem tavasszal újra megkeres majd!

Hisztek a karmában? Én nem igazán... de ma egy barátommal cseteltem és erről a dologról. Meséltem neki, hogy mennyire megőrít ez, hogy hétfő óta nem kapok választ sem mail-re sem sms-re. Aztán belegondoltam, hogy én is ugyan ezt teszem. Átlag naponta 3x megkeresnek olyan emberek a társkeresőkön, akik abszolut nem jönnek be. És én nem reagálok a megkeresésekre, mert mit is írhatnék?

"Bocs, nem jössz be"?

Szerintem a második személy elküldene anyámba. Pedig mennyivel tisztább ez, mint nem reagálni semmit. Volt egy függőben lévő esetem is. Nem szoktam kép nélküliekkel kezdeni, de ez a pasas olyan szívhezszólóan írt, hogy megadtam neki az e-mail-emet. Megkaptam tőle a fél élettörténetét cserébe, meg egy képet is magáról. Hát... nemigazán jött be. És hogy kezeltem a szitut? Persze hogy nem reagáltam. A dolog vagy 2 hete húzódott már, és a mai csetelés közben azt gondoltam...

"In your face Karma!"

És megírtam neki egy választ, nagyvonalakban annyit, hogy "bocs, de nem". Erre nem sokkal később én is megkaptam a válaszomat.

Karma.

És milyen filmet néztem miközben az SMS jött? A Greek című sorozatot. Egész pontosan annál a résznél tartott, ahol Calvin coming out-ol. Ha Karma létezik, létezhet Sors is?

GREEK - Calvin OUT

Nézzétek meg a jelenetet! Nagyon szép coming out.

P.S. valaki elmondaná hogy tudok Youtube-ról embedd-elni videót ide? Ez a linkelés megoldás kicsit fapados.

 

Címkék: karma
4 hozzászólás

Tex

Szerző: Woofer on 2008.09.29. 23:38

Eszméletlen fáradt vagyok, de ezt a bejegyzést még muszáj begépelnem ma, amíg friss az élmény.

Szóval ma felutaztam Pestre hogy találkozzak mr. Texasszal. Nem voltam olyan ideges, mint korábban, amikor először találkoztam férfival szex céljából. A héten többször is cseteltünk már, és annyit le tudtam szűrni, hogy megbízhatok benne. Híresen naív vagyok, de szerencsére tudom magamról, ezért minden lehetséges oldalról körüljártam a dolgot. Lenyomoztam a neten, hogy tényleg az-e akinek mondja magát. És valóban... nem vert át. Üzleti úton van itt, és elég nagykutya a maga területén.

A hotel előtt írtam neki egy sms-t, és nemsokára meg is jelent a bejáratnál. Fantasztikusan nézett ki, megintcsak azt kell mondjam, hogy jobban, mint a társkeresős profilképein. Ez nagy szó, mert szerintem ott is állati jól néz ki. Persze tudom ez szubjektív, de nálam erős 10/10-es volt a fickó, és ez a lényeg. Egy farmer volt rajta meg egy hosszú ujjú sötétékék póló, ami elég rendesen ráfeszült. Majdnem kopaszra volt nyírva, őszes borostával, és őszes-szőkés bajusszal. Perfect.

A bejárattól a szobájáig eltelt idő mintha kiesett volna. Bennt pedig aztán simán ledobta a ruháit, és az ágyra invitált. Tudom tartozok már egy ideje egy szaftos szex sztorival az olvasóimnak... tehát innen 'rated R' a dolog, szóval csak akkor olvass tovább, ha tényleg érdekel!

Az ágyon kezdtük, engedte hogy felfedezzem hatalmas izmait, és én külön figyelmet szenteltem mindegyiknek. Különösen a mellkasának, amit őszes szőrzet fedett, és valami hihetetlen masszív volt. Ezután letepert, majd hatalmas 69-ek következtek. Először volt dolgom olyan farokkal, ami 'lefelé áll fel'. Lefelé kunkorodik, amikor merev. Szép farka volt, bár meglepett, hogy kisebb kicsit mint az enyém, a képek alapján hatalmasnak tünt. Igaz a képek alapján őt is magasabbnak képzeltem, de ez egyáltalán nem volt baj, sőt örültem neki, hogy egy magasak voltunk. Nem szeretek eltörpülni a partnerem mellett, legalább magasságban nem (izomzatban ugye nem kérdés ki volt a superior kettőnk közül). A farkam teljesen megigézte, mutatott pár olyan dolgot, amitől a lélegzetem is elállt. Simán deep throat-olt, de amikor arra kért, hogy álljak az ágy mellé, ő pedig előttem fekve vette be a bránert, úgy, hogy a feje kicsit lelógott az ágyról... na az csúcs volt. Én még mindig nem tudtam fuldoklás nélkül bevenni őt, de azért szorgalmasan próbálkoztam.

Ezután zuhanyozni mentünk. Korábban már külön rákérdezett, hogy oké-e a rimming a zuhanyban, mert nagyon szeretné. Mondtam, hogy persze, hát meg is tette. Volt egy kis fingering is, ami meglepetésemre nem esett rosszul. Persze én is felfedeztem őt, és egyszer csak azon kapom magam, hogy rámtolat nedves-síkos lyukával, és már szinte félig benne vagyok.

Whoa, álljunk csak meg barátom, gumi nélkül nem! -bár eszméletlen nagy lelki erőrről tettem ott tanúbizonyságot, amikor nem döftem rögtön belé...

Oké-oké -mondta, majd megtörölköztünk és folytattuk a korábbiakat az ágyon. Épp szopott, amikor elsült. Meglepett hogy ilyen gyorsan elment. Utána mellé feküdtem, ő pedig kényeztetni kezdett... Addig bírtam, amíg el nem kezdett mocskos szövegeket mondani. "Yeah, shoot for daddy, you like that big f*ckin' muscle daddy, don't ya?" Na ezzel nagyon kikészített...

Végül úgy élveztem el, hogy a szája szorosan tapadt az enyémre, majdnem a teljes testtömegével rajtam feküdt, én pedig úgy szorítottam mgamahoz, mintha sosem akarnám elengedni többet. Hatalmas élmény volt!

"Wow, I felt it" -modta, és csak ekkor esett le hogy a töltet nagyrészét a mellkasára lőttem. Őt nem zavarta túlzottan, elnyúlt és elaludt. Na jó, nem aludt el... Csak feküdtünk egymás karjában hallgatva egyás lélegzését. Az az állapot, amikor ki-be zuhansz az álom határán. Percekre elalszol, majd arra ébredsz, hogy a másik símogat.

Később beszélgetni kezdtünk, és vagy egy órát dumáltunk is, amikor felkelt és elment zuhanyozni újra. Úgy beszéltük meg, hogy valószínűleg ott alszom nála, hogy ne kelljen éjjel hazavonatoznom. Hát mindezt keresztülhúzta az, hogy a staff-je ma érkezett, és együtt kellett vacsoráznia velük. Ha ezt előbb mondja, nem hagytam volna szenderegni. Viszont így is többet kaptam tőle, mint azt el tudtam volna képzelni...

A héten még itt lesz, és bár elég elfoglalt, péntek délután azt mondta valószínűleg ráér. Szóval remélem lemegy még a második menet idén, és nem kell jövő tavaszig várnom, amikor is újra az országban lesz :)

 

Címkék: szex
3 hozzászólás

Holnap

Szerző: Woofer on 2008.09.28. 18:15

Holnap találkozom vele. Kezdek ideges lenni. Nem is igazán ideges, inkább izgatott. Nem tudok koncentrálni, csak erre gondolok... Az sem segít sokat hogy a honlapja tele van erotikus írásokkal, történetekkel a kalandjairól. Igazak-e vagy sem, nem sokat számít. Eszméletlenül felizgatnak. Lehet hogy nála töltöm az éjszakát is.

Most azonban el kell mennem futni, hogy a fejem kitisztuljon egy kicsit. Most az egyszer hálát adok a hűvösebb időnek... lehet hogy a futás után még esetleg képessé válok értelmes dolgok elvégzésére is, ami nem lenne rossz, tekintve hogy néhány határidő elég erősen közeledik, már ami a tanulmányaimat illeti.

Damn...

1 hozzászólás

Szürke napok

Szerző: Woofer on 2008.09.27. 19:23

 

Lehet hogy az idő miatt van. Azaz biztos hogy az idő miatt van... Útálom ezeket a szürke napokat. Nagyon erősen hatni tud a közérzetemre. Lehet hogy emiatt is van, hogy kicsit beszűkültek az emberi kapcsolataim mostanában.

Ox-szal, az első férfival az életemben azóta nem találkoztam. Terveztünk pár találkozót, de valami miatt nem tudtuk összehozni, és mostanában meg eléggé eltünt az online éterből is. Összejöttek a dolgai, mondja, majd keres. Ez teljesen rendben van nálam.

Van egy másik férfi is, akit szintén vele egyidőben ismertem meg. Személyesen még nem találkoztunk, de szinte majdnem minden nap beszélünk msn-en. Jó érzés vele beszélgetni, bár sokféle téma felmerül, és igazából bármelyik barátommal dumálhatnék ilyenekről, viszont jó tudni, hogy előtte teljesen őszinte lehetek. Nem kell elferdítenem a dolgokat. Nem tudom milyen lenne élőben találkozni vele. Szimpatikus és rendes fickó, eléggé összebarátkoztunk már. Talán túlságosan is. Úgy tekintek rá, mint egy haverra, és szerintem ő sem vár többet ettől a kapcsolattól.

Aztán ott van mr. Texas. Vasárnap érkezik, tegnap lenyomtunk egy hosszabb beszélgetést. Intelligens ember. Láttam pár fotót róla és feltünt a jeggyűrűje. Rákérdeztem és férjnél van. Biztosított felőle hogy a férjének semmi kifogása az ellen, ha ő kicsit levezeti a feszültségét az üzelti utakon más férfiakkal. Nem tudom mennyi igaz ebből, de nem is érdekel. Fizikailag még Ox-on is simán túltesz. Legvadabb álmaim megtestesítője. Részletesen kibeszéltük ki mit szeret az ágyban, és nem hiszem, hogy bármi probléma merülhetne fel köztünk. Igazából alig várom, hogy találkozzunk!

Hát így telnek a szürke szeptemberi napok. Valahogy úgy érzem változások előtt állok. Mintha ez egy vihar előtti csend lenne.

Holnap lesz a Folsom Steet Fair. Ez egy "fetish event" San Fransiscoban, de javerészt melegek vesznek részt rajta, szóval olyan mint egy melegfelvonulás. Pár éve figyeltem fel rá, minden évben szeptember vége felé tartják. Érdemes rákeresni a fotókra, mert -számomra legalábbis- nagyon sok szép férfi látható ilyenkor.

Itt található egy képgyűjtemény: http://www.sfcarl.com/

Kicsit régen frissült, de azért érdekes lehet a téma kedvelői számára. Vigyázat explicit tartalom lehet, erősen NSFW!

szólj hozzá

Hosszú sörény

Szerző: Woofer on 2008.09.19. 14:49

Limitált tapasztalataim mellett eddig azt szűrtem le, hogy a legtöbb meleg férfi nem szereti a hosszú hajú férfiakat. Érdekes, mert pl az apám szűklátókörű felfogása szerint a hosszú hajú férfiak mind buzik. Van itt egy kis ellentmondás.

Szerintem egy hosszú hajú férfi is lehet nagyon férfias. Számomra különösen vonzó tud lenni. Imádom a vad, motoros típusokat, hosszú hajjal, bőrkabáttal. Nem sok kedvenc heteró pornó sztárom van, mert eléggé unom már ezeket a filmeket. Fullközeli a behatolásról fél órán keresztül, közben pedig sokszor még a férfi arcát sem mutatják az egész jelenet alatt egyszer sem. Azonban ha mégis heteró filmet nézek, akkor Reno filmjeit preferálom.

Imádom ezt a fickót. Megfelelően érett az én ízlésemnek, elépesztően szépen kidolgozott, szálkás teste van. Azok a barna szemek... és az a fehér fogsor... teljesen megigéz. Régen nem viselt szakállat, de szerintem sokat dob az arcán. Nekem tetszik. Egyébként is nagy rajongója vagyok az arcszőrzetnek. A legjelentéktelenebb férfi arcán is nagyon sokat tud javítani egy szép szakáll vagy bajusz....

Egyetlen bajom vele, hogy borotválja a testszőrzetét. :)

Kíváncsi vagyok ti mit gondoltok erről. Mármint nem konkrétan Reno-ról, hanem a hosszú hajú férfiakról. Vajon a melegek nagyrészének tényleg nem jön be? Vagy nincs is annál jobb, mint egy állatiasat szeretkezni egy oroszlánysörényű ösztönlénnyel?

Címkék: férfi haj hosszú reno
5 hozzászólás

Sötét lovag

Szerző: Woofer on 2008.09.17. 21:46

Régen nem írtam semmit. Sokminden összejött az elmúlt hetekben, és nem volt időm kettős életem sötétebbik oldalát ápolni. Fehér lovag kellett legyek ragyogó páncélban.

Néha megijedek magamtól... olyan mintha kezdeném élvezni ezt. Mintha tényleg lenne egy titkos identitásom, akár egy szuperhősnek. Néha belegondolok, mi lenne ha a körülöttem élők megtudnák, ha tudnák ki is vagyok valójában. Néha jó érzés egy titkot rejtegetni... Eddig nem éreztem ezt, de most hogy megtettem, amire már olyan régóta vágyok... magabiztosabb lettem.

Mivel a legtöbb sorozat, amit nézek még mindig nem indult be, elérkezettnek láttam az időt, hogy bővítsem a palettámat. Egy barátom a Dextert ajánlotta. Ledaráltam az 1. évadot egy hét alatt. Meglepett mennyire azonosulni tudok egy pszichopata gyilkossal, bár igazából a Death Note nézése alatt is átéltem már ugyan ezt.

Szeretem Dexter monológjait. Olyan, mintha magamat hallanám. Én is egy sötét titkot rejtegetek, és én is gyakran üresnek érzem magam. Főleg lányok társaságában. Érzem ha bejövök nekik, értem az apró jeleiket, de úgy teszek mintha nem venném észre. Az egyetlen amit érzek, amit érezni tudok irántuk az szánalom. "Szegénykém, remélem találsz egy nálam jobbat." Nem tudom mikor váltam ilyenné, érzéketlenné, üressé... Mitha egy szörnyeteg lennék, nem kívül, de belül.

Címkék: titok sötét dexter
1 hozzászólás

Pörgés

Szerző: Woofer on 2008.08.29. 14:56

Kicsit felpörgött körülöttem minden. Pár nap barátokkal, a szokásos "Többet kéne csajoznod!" szövegek hallgatása... Fura módon most, hogy már tudom pontosan mit akarok, ezek a beszélgetések nem is feszélyeznek annyira. Kedvesen mosolygok, és hárítom a labdákat. Profi leszek lassan...

A 2. menet is közeleg hamarosan. Sajnálom, hogy az első körről olyan szűkszavúan számoltam csak be... a későbbiekről szerintem részletesebben is tudósítok majd, csak hát az első mégiscsak az első... :)

Most azonban egy új játékos is lassan a ringbe lép. Egy texasi fickó, aki hozzánk látogat, és megkeresett, hogy találkozhatnánk. Egy igazi izomkolosszus, de gondolom mindenki ismeri a mondást, hogy "Everything is bigger in Texas." Szóval Tex-el mindenképp találkozni fogok, hogy onnan tovább az majd elválik. Megint csak meglepett, hogy egy musclebear érdeklődik irántam... Nem tudom miért, de eddig úgy hittem ők a similis simili gaudet elvet követik, azaz csak hasonszőrűekkel állnak szóba. Örülök, hogy ez a teória megdőlni látszik.

Nemrég arról faggatott hová lehet érdemes lemennie Pesten. Bárok, edzőtermek, ilyesmi. Én nem vagyok igazán ismerős a pesti gay scene-ben, szóval ha valaki tud segíteni, bátran írjon! Addig azért majd informálódom még.

Kicsit úgy érzem sok ez most egyszerre. Még csak most kóstoltam bele a jóba, és máris a nyakambaszakad egy újabb lehetőség. Jelen pillanatban azt vallom, hogy ÉLNI KELL VELE!

1 hozzászólás
süti beállítások módosítása