Woof

Felhívott a "nagy első" nemrég.
Dumáltunk, én meg azt vettem észre meglepetten, hogy mennyire örülök, hogy hallom a hangját. Jó érzés volt. Elgondolkodtatott azon, hogy érzek-e iránta többet mint fizikai vonzalmat. Ennek a lehetősége szóba sem jött eddig köztünk, igazából kb egy hónapja nem beszéltünk már, élőszóban meg még régebben. Valami ködös infóm van
arról, hogy kapcsolata van valakivel, de mivel nem akar beszélni róla, így nem is erőltettem.

Meglepett hogy ennyire jól esett hallani a hangját. Meglepett hogy érzéseket vált ki belőlem. Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok belé, egyszerűen csak fontosnak érzem őt, fontosabbnak, mint korábban gondoltam volna?

A reggeli merevedés olyan mint egy popup hirdetés, ami azonnal felugrik, amint öntudatodra ébredsz reggel. Az ágyban fekve azon gondolkodtam, miért kéne nekem a hirdetés tárgya, a szex? Hisz a markommal is ugyan úgy el tudom intézni.

Igen, rég szexeltem.

Aztán elgondolkodtam azon, hogy mennyire unom a társkeresőket. Rutinszerűen megnézem őket aztán törlöm ugyan azokat az üzeneteket. Mintha mindig csak ugyan attól az embertől kapnék, pedig nem így van, éppen csak egyforma mind. Eleinte még talán vicces volt egy harmincas helyesírási hibákkal teletűzdelt üzenetét olvasni, vagy egy tizenéves anyázását, amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy idősebbeket keresek. Mostanra azonban már halálosan unom ezt is.

Merevedés ide vagy oda, nem tudtam aludni, mert pisilnem is kellett. Felkeltem, gondoltam benyomok valami halk zenét is. Ehhez kell a gépem, bekapcsoltam, és ha már ott vagyok gondoltam gyorsan letudom a mai ellenőrzést ezeken az oldalakon. És láss csodát, pont akkor kapok egy üzenetet egy olyan személytől, aki még talán érdekelne is, amikor a legkevésbé számítok rá. Azaz most.

Persze nem kell sokat látni ebben, hisz maximum egy hookup lehet. ... Heh, lehet hogy rossz nick-et választottam. Inkább Captain Hook(up) nak kéne hívnom magam Pan helyett.

:)

Frusztrált vagyok.

Egyértelmű, hogy ez a lakás dolog nem fog bejönni. Nem bírom még a szagát sem. Ez az egy ott töltött éjszaka is kész pokol volt. Még szerencse hogy előtte legalább megleptek egy jó vacsorával. Hazaérve azonban elborzadtam a villany felkapcsolásakor szétszaladó csótányokon. Túlzásnak tűnhet, hogy a csótányok miatt fel fogom mondani és elbukom a kauciót, de iszonyú érzés úgy aludni, hogy folyton azon filózok mikor mászik rám egy a sötétben. A fűtés is elég "gáz" (büdös és nem igazán működik). Oké, öreg ház, lenyűgözött bizonyos részletekkel első pillanatban, fogalmam sem volt hogy egy gázkonvektor ennyire kényelmetlen (büdös, kattog, lassan melegít) és nem hittem volna, hogy egy csótánytanya... Útálom, hogy állandóan "tanulópénzeket" kell fizetnem a hülyeségem miatt. Útálom, hogy újra a hirdetéseket kell böngésznem, útálok mindent...

Písz áut!

Leszedtem egy Top 40 singles in the UK válogatást. Igazából azért, hogy ha esetleg vendégeim lesznek egyszer, akkor tudjak szolgálni valami populáris zenével is. Ezzel szemben viszont itt ülök és már félórája echte girlie-t hallgatok. Hidd el, Madonna annyira nem gáz az All the single ladies-hez képest, szóval no para. Merthogy főleg ilyen zenékből állt a válogatás. Én meg hallgattam... még loopoltattam is...

Egyébként meg ma el fogom tölteni az első éjszakámat az új lakásomban. Meglehetősen eltökélt vagyok. Ma sort kell kerítenem erre. Olyan dolog ez, mint amikor a suliban megbeszéled egy gyerekkel, hogy „akkor suli után a templomkertben lerendezzük”… A következő órán úgy gondolod, hogy majd csak találsz valami kibúvót, el kell hoznod a hugit az oviból, vagy ilyesmi… nem is volt túl jó ötlet az egész, meg én nem is haragszom már rád, de aztán kicsöngetéskor egy pillanat alatt leizzadsz, amikor tudatosul benned, hogy már az egész suli a délutáni showdown-ra készül. Na ebben nem voltam egyszer sem résztvevő, de át tudom érezni.

Már napok óta kekeckedik velem ez a lakás, most már be kell törnöm. Oké, net még nincs, de csak kibírok egy estét nélküle. Majd olvasok, vagy nem tudom… (Breaking news, net van, igaz lopom, de legalább nem fog késni a poszt!)

Aztán ott a tény, hogy csótányt találtam takarításkor. Nem igazán éltek, a hasuk felfelé volt, de a csápja még mozgott az egyiknek. El tudom képzelni, hogy ezeknél a lényeknél egy ilyen haláltusa akár hónapokig is eltarthat, sőt azt is, hogy pillanatokon belül felépülnek belőle, ha mondjuk egy morzsányi kajához jutnak. Most valami kis burzsuj kölyöknek fogok tűnni, de nekem még sosem volt dolgom ezekkel a teremtményekkel, és azon filózom, vajon előfordulhat-e hogy véletlenül hazaviszek egy párocskát mondjuk a szennyesemmel, vagy a tornacipőmmel és otthon is elszabadul a csótány apokalipszis. Olyan ez mint egy nemi betegség, vigyáznom kell vele.

Aztán nemrég megtudtam azt is, hogy kínaiak voltak az előző bérlők. Ez mondjuk megmagyarázta a hűtő csípős-savanyú szagát.

Összességében meg lennék lepve, ha az első este lenne valami zavaros rémálmom egy macskahangon sikítozó szemgolyó nélküli ázsiai kisgyerekkel, meg egy rakás undorító bogárral, amik akár a szemgödrökből is előmászhatnak, tetszés szerint. Ez az új trend sem segít sokat, miszerint a horror filmek közkedvelt gonosztevője mostanában (A kör óta) a tragikusan elhunyt ázsiai kisgyerek nyughatatlan lelke.

Ma úgy érzem mindenkit fel fogok vidítani (De Fallát mindenképpen)!

Én könnyesre röhögtem magam rajta. Annál a résznél pedig ahol Dumbledore is feltűnik már konkrétan ROTFLMAO állapotban voltam. Aki nem tudná annak elspoilerezem, hogy a 7. könyvben elég sok az utalás arra vonatkozóan hogy Dumbledore valójában meleg. Na jó, igazából nekem nemigen fordult meg ilyesmi a fejemben, miközben olvastam, de ha már Rowling is bevallja, hogy ez így van, akkor ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam? Egy dolog biztos. A Tűz serlege többet sosem lesz már a régi számomra (ami nem nagy veszteség, tekintve hogy szerintem a sorozat leggyengébb része).

Sosem voltam egy központi személyiség.

Szerettem volna szerepelni, vezetni, irányítani, azonban már korán elkezdtem érezni, hogy én más vagyok. Nem is tudtam mi az, de próbáltam elrejteni. Ezért inkább meghúzódtam a háttérben. Féltem a szégyentől, pedig azt sem tudtam mit szégyellek. Nem szerettem kilógni. Emlékszem az óvodában és alsó tagozatban is magasabb voltam a legtöbb korombelinél. Emlékszem, hogy zavart. A genetika később megoldotta ezt a problémámat, magasságban beértek, sőt lehagytak a többiek. Japánban szégyen eltérni az átlagtól. Pozitív és negatív irányba is. Fűnyíró elv, legyen minden fűszál ugyan olyan hosszú.

Talán emiatt félünk mindentől, ami kilóg, ami elüt az átlagtól. Én sem vagyok különb, évekig éltem félelemben, sőt bizonyos szempontból most is azt teszem. Kínosan ügyeltem rá, hogy nehogy eláruljam magam valamivel. Egy nőies mozdulattal, ami véletlenül buzisra sikerül, egy elszólással, egy észre nem vett bombázóval, akinek láttán midenki kussba vágta magát, de én magyaráztam tovább, mintha mi sem történt volna. Azzal, hogy nem bírom levenni a tekintetem a velem szemben ülő kopasz izomkolosszusról ebéd közben, ezért a beszélgetőpartnerem hátrafordul megnézni, hogy mit bámulok. Persze én jó diák vagyok, a leckém mindig kész. Simán továbbviszem a beszélgetés fonalát a szteroidokról meg ilyesmi, elhárítva ezzel minden gyanút, holott teljesen más dolgok jártak a fejemben éppen akkor...

És ismét ott álltam a szokásos klubban. Körülöttem majdnem a szokásos társaság. Hétvége lévén, nem túl sok egyéb ismerős volt jelen. Nem is zavart. Azon gondolkodtam mit imádtam anak idején ezen a klubbon. Annyi álom fogant itt, szinte itt nőttem fel. Az első törzshelyem, barátok, akikel azt hittem örökké együtt maradunk.

Mellettem egy csapat részeg(et játszó) cicababa felsikít, amikor a zenének nevezett tam-tam dobra ráinterferálódik valami általuk kedvelt szám refrénje. Elgondolkodom azon, hogy vajon akkor is szar volt már a zene? Csak a rózsaszín álomvilágom miatt nem vettem észre? Enyém volt a világ, kit érdekelt mi szól.

Most sem érdekelt, kívülállóként szemléltem a tömeget. Haver sorra hozta a piákat, látta hogy megint elkezdődött valami nálam, ő meg nagyon pörgött volna. Útálom ezt, folyton aggódik, hogy én rosszul érzem magam. A tömeg kicsit oszlott, mindenki benyomult a táncparkettre, gondolom jó szám szólt éppen. Tudtam mi jön most.

"Ugye tudod hogy bármelyiket megkaphatnád?" "Ne csináld ezt, egyszer élünk!" "Oké, hogy a 90% sekélyes picsa, de mit számít ez egy éjszakánál?" -- Én pedig csak hárítottam és hárítottam... rutinosan. Közben felmértem a fickókat is persze, és szomorúan állapítottam meg, hogy ha ez most egy buzi bár lenne, akkor is egyedül mennék haza.

Úgy érzem magam, mint aki azzal, hogy felvállalta önmaga előtt, hogy meleg, sikeresen felállított egy társasjátékot. Viszont kéne még dobnom egy hatost ahhoz, hogy elléphessek végre a start mezőről.

Ki akarom próbálni milyen az élőben ismerkedni. Milyen az úgy megnézni egy szimpatikus férfit, hogy ne kelljen reflex szerűen elkapnom a tekintetem, ha esetleg felém nézne. Kíváncsi vagyok mindenre, amire egy serdülő srác kíváncsi lehet, amikor először diszkóba megy csajozás céljából. Ugyanis ez nekem kimaradt valahol...

Ahmet Yildiz, 26 éves, török, homoszexuális.

Ezért meg kellett halnia.

BearCub nagyon szépen ír róla. Olvassátok el!

Felháborít, hogy ilyen még mindig megtörténik a világban, felháborít, hogy nem kap nagyobb nyilvánosságot. Elnézést, kapott ez nyilvánosságot, csak én nem értesültem róla. Ennek ellenére változatlanul az a véleményem, hogy kaphatna nagyobb nyilvánosságot manapság is.

Annak idején Matthew Shepard esete megrázta egész Amerikát. Elsős egyetemista fiú, brutális kegyetlenséggel ölték meg, csak azért mert meleg volt.  Ahmet este persze nem kapott nagy nyilvánosságot. Nem is hallottam volna, ha nem olvasom a blogodon Cub. (lásd feljebb)

Az igazi családjának hiányzik, a vérszerinti családja megölette.

...