Kedvenc bloggereim közül kettőnél is felmerlüt ez a téma, szóval gondoltam én is beleadok valamit a saját gondolataimból. Lehet hogy nem leszek túl népszerű, kicsit kényes téma, de ez az én véleményem és vállalom.
Bármikor hajlandó vagyok itthagyni ezt az országot, akár véglegesen is.
Már gyerekkoromban sem értettem soha a hazafiságot. Ez az egész fogalom ködös volt számomra. Nem értettem miért tartozom kötelességekkel vagy szeretettel eziránt az ország iránt. A Földgolyó kis darabja iránt, ahol történetesen megszülettem. Ezen kívül mi közöm van hozzá? Akkor még nem foglalkoztam olyan dolgokkal, hogy "felnevelt"... csak egy zászlót láttam, aminél láttam sokkal klasszabbakat is, amik jobban tetszettek. Csak a reklámokat láttam a külföldi csatornákon olyan játékokról és édességekről, amik itthon nem voltak kaphatóak. És én -külföldi rokonoknak hála- még szerencsés is voltam ilyen téren, de mégis úgy éreztem már akkor, hogy ez itt bizony nem az ígéret földje.
Oké, az ország felnevelt (bár én jobban szeretem úgy gondolni, hogy a szüleim tették), oké az ország kitaníttatott (inkább nem megyek bele a magyar felsőoktatás zuhanórepülésébe most), oké az ország gondoskodik rólam (egészségügy? egy röhej, gondoskodj magadról, és akkor talán megfelelő ellátást kapsz)... szóval oké ország, de ennyi nekem akár elég is volt.
Ami ide köt az a családom és a barátaim, akiket persze meglátogatnék rendszeresen. De simán el tudom képzelni, hogy külföldön éljem le az életem. Ha valaha lennének gyerekeim őket is nyugodt szívvel nevelném fel egy másik országban. Megtanítanám őket magyarul, de csak mint családi örökség beszélnék az országról.
Mindig félve fejtem ki ezirányú véleményemet egy társaságban. Ugyanakkor meglepő, hogy az ismerőseim közül milyen sokan vélekednek hasonlóan. Valaki azt mondta, hogy már csak azért is elmenne, hogy ne itt kelljen adóznia. Nem azért mert magasak az adók, hanem hogy ne az itteni politikusokat pénzelje vele. Ebbe sem akarok belemenni bővebben.
Apróságok, de... Amíg egy melós a napi 8 óra után rosszabb körülmények között vonatozik haza, mint egy vágómarha. Amíg egy elakadt kamion egész délelőttre és fél délutánra bedugíthatja a főváros egyik bevezetőútját úgy hogy bárki a kisujját mozdítaná az ügy megoldására. Amíg valaki simán elszámolhatja a gáztartalék mennyiségét, csak hogy másnapra kiderüljön, hogy gáz van... Nos addig szeretem azt hinni, hogy van olyan hely a világon, ahol az ilyen apróságokat is flottul oldják meg. Ha pedig ez így van, biztos hogy a nagy dolgok is jól mennek ott. És ki ne akarna ott élni?
Ha emiatt "patkány" lennék, akkor simán vállalom.
